November 6–8-án a másfeles szorzójú Zemplén Rallyval zárul az idei, meglehetősen hányatott sorsú ORB-szezon.

Hivatalossá vált, hogy ötfutamos lesz az idei ORB-szezon, amely november 6–8-án a másfeles szorzójú Zemplén Rallyval zárul. Az év első felében még rendben lement az első három verseny, utána azonban elmaradt a Diósgyőr Rally és a Kaposvár Rally is, és bár az utóbbi esetében felvetődött a pótlás másik helyszínen, ebből aztán semmi sem lett. Háromhónapos kényszerszünet után szeptemberben Győrben folytatódott a bajnokság, amely végül újabb, közel kéthónapos pihenő után a Zemplénben ér véget.

„A legfontosabb, hogy lesz verseny novemberben, az elmúlt évekhez hasonlóan, ismét megrendezzük a Zemplén Rallyt. A gyorsasági szakaszokkal kapcsolatban is lesznek változások, ebből a szempontból jelenleg zajlik az engedélyeztetési folyamat – fogalmazott az esemény honlapján Jacsó Tibor, a rendező ÉMAM Zrt. vezérigazgatója. – Az első versenynapon az átvételeket és a rajtceremóniát tartjuk meg, szombaton és vasárnap pedig a gyorsasági szakaszok következnek. A két nap alatt százhatvan versenykilométert tervezünk, ami alátámasztja a másfélszeres szorzó létjogosultságát.”

A Zemplén Rally szempontjából a fix pontot Szerencs jelenti. A versenyközpont idén is a Rákóczi-várban lesz, a rajt- és a célceremóniát is itt tartják meg. Az egykori cukorgyár falai között pedig a szervizparkot állítják fel. A verseny egyban a szlovák bajnoki sorozatnak is része, így az idei futam magyar–szlovák közös viadal lesz. Ez nagyjából 30–40 további autó érkezését jelenti északi szomszédainktól, akiknek egyébként a két napot majd külön értékelik majd.

A bajnokavatásra így a Zemplénben kerül sor, az ORB abszolút értékelésében négy futam után László Martin és Zsiros Gábor vezet 127 ponttal, a szezonnyitó Veszprém Rallyt kihagyó Vincze Ferenc és Kocsis György a második 120 ponttal, míg Bodolai László és Deák Attila a harmadik 119 ponttal. A részletes állás ITT olvasható.