KezdőlapRallyAggódnak a navigátorok

Aggódnak a navigátorok

-

A WRC-ket 2022-ben váltó hibrid Rally1-es autók üléspozíciója miatt aggódnak a navigátorok. Martin Jarveoja szerint túlságosan kényelmetlen pozícióban ülnek, de mivel az FIA még nem rögzítette a szabályokat, van lehetőség a korrekcióra.

- Hirdetés -

Az új autók jóval biztonságosabbak a jelenleg futó WRC versenyautóknál. Ennek egyik oka, az újratervezett bukóketrec, ami ugyan erősebb és biztonságosabb, de nem felel meg a navigátoroknak.

- Hirdetés -

„Őszintén szólva nem tetszik a mostani üléspozíció, mert az FIA megváltoztatott néhány dolgot” – mondta Ott Tanak navigátora, Martin Jarveoja.

- Hirdetés -

Még mindig harcolunk a jobb üléspozícióért, mert ez  mostani…. Nem vagyok túlságosan magas, de a nálam magasabbaknak igazán nehéz lesz. Körülbelül három kör után alig érzetem a lábaimat, mert nagyon szűk a hely” – magyarázta Jarveoja.

A Fordnál is hasolóan gondolják. A legtöbb teszten eddig Malcolm Wilson vezette az új Pumát, és az ő navigátora, Stuart Loudon is úgy vélekedik, mint a Hyundai-os kollégája.

Teljesen más lett az üléshelyzet. Már hat hónapja ülök az autóban, de az első napon azt gondoltam magamban, hogy „Istenem, én ezt nem tudom megcsinálni”. Teljesen más volt, mint amihez hozzászoktunk.

„Sokkal előrébb ülünk, és magasabban. Beszéltem Scott Martinnal, és ő nem nagyon akart beülni. Először mindannyian így gondoljuk, de aztán csak hozzászokunk” – tette hozzá Loudon.

A navigátrorok egyrészt nem bánják, hogy magasabban ülnek, mert főleg murván sokkal kevésbé érzik a felverődő köveket. Amiatt viszont aggódnak, hogy a magasabb üléspozíció miatt a tetőhöz is közelebb vannak, ami egy nagyobb balesetnél veszélyes. Loudon az egyik legmagasabb navigátor, és neki sem kényelmes az új autó.

„A teszt alatt sűrűbben kinyújthatjuk a lábunkat a körök végén. De a versenyen mehetsz 100 kilométer etapot, utána két-három 30 kilométeres gyorsaságit, tehát hosszú időt töltesz a kocsiban. A mai autókban legalább kicsit kinyújthatod a lábad, de az új modellekben erre nincs hely” – indokolt Loudon.

„Dolgozunk rajta, közösen a csapatokkal. A biztonság miatt ez nagyon fontos téma. Megnézzük a pilóta és a navigátor ülésmagasságát, még nem végleges a szabályozás” – mondta Xavier Mestelan Pinon, az FIA technikai igazgatója. Azt is elárulta, hogy a cél az, hogy a padlótól, a tetőtől és az autó oldalától is minél messzebb üljenek a versenyzők. Mestelan Pinon emlékeztetett arra a 2004-es törökországi balesetre, amikor Marcus Grönholm navigátora Timo Rautiainen a padlón át az ülésébe fúródó acélrúdtól sérült meg. A technikai igazgató szerint ez az eset is megmutatta, hogy az sem szerencsés, ha túl közel ülnek a versenyzők a padlóhoz.

Rally1 Hyundai
foto: Hyundai Motorsport
- Hirdetés -
ForrásDirtfish

Hírlevél

- Hirdetés -