KezdőlapRallyHétvégén Rally Estonia - a legfontosabb tudnivalók

Hétvégén Rally Estonia – a legfontosabb tudnivalók

-

Megkezdik az év második felét a Rali-világbajnokság, a hetedik versenye az Észt Rally lesz. A négynapos versenyen a tavalyi győztes Ott Tanak az egyik favorit, hazai pályán nehéz lesz őt legyőzni.

- Hirdetés -

Tavaly a pandémia miatt rövidített programmal rendezték meg az Észt Rallyt, ebben az évben viszont újra négynapos lesz a verseny. A csütörtöki speciálszakasz után pénteken nyolc, szombaton kilenc, vasárnap pedig hat gyorsasági vár a mezőnyre. A 24 gyorsasági összesen 319.38 kilométer, az össztáv pedig 1253 kilométer lesz.

- Hirdetés -

Az észtországi murvás pályák pokoli gyorsak, az apró kavicsokon sokat mozog az autó és ugratókból is lesz bőven. Nem csoda, hogy általában az északi pilóták igazán gyorsak ezeken a típusú pályákon, hiszen ezen nőttek fel. No meg Ott Tanak, aki ha WRC-vel indult itt nyert, sőt 2014-ben egy R5-ös Fiestával is első volt itt. A titkos favorit viszont Kalle Rovanpera lesz, ő szinte az anyatejjel szívta magába, hogy hogyan kell pokoli gyorsnak lenni ezeken a pályákon. Reméljük izgalmas csata lesz kettejük között!

- Hirdetés -

Nagyszerű érzés otthon versenyezni, és emlékezetes eredményt értünk el tavaly, hiszen ez volt az első győzelmünk a Hyundai-jal. Remélem hasonló eredményért harcolhatunk ebben az éveben is, mert tudjuk, hogy az autónk gyors ezeken a pályákon” – mondta Tanak.

Mindig szerettem az ilyen gyors ralikat, mint Észtország. Sokat vezettem a Balti államokban, itt ugyanolyan tempós, ritmusos pályák vannak, mint Finnországban. Ezek nagyon fekszenek nekem, és a Yaris WRC is szereti az ilyen típusú utakat. Ezeken a fajta versenyeken nagyon fontos, hogy bízz az autódban és magadban, különben rengeteg időt veszítesz. Nagyon várom már, hogy jobb irányba forduljanak a dolgaink a szezon második felében, és Észtország egy jó helyszín erre” – nyilatkozta Rovanpera.

Safari WRC
fotó: Toyota Gazoo Racing WRT

Pénteken az elmúlt évből ismert pályákat jelölték ki, a négy gyorsaságin kétszer kell végigmenni. Szombaton is két kör lesz, de ismeretlen pályákon, a napot pedig egy két kilométeres speciálszakasz zárja Tartuban, ugyanaz amivel csütörtökön este megkezdődik a verseny. Vasárnapra kétszer három gyors jut, a power stage 7.47 kilométeres lesz.


A Rally Estoniára 49 páros nevezett. A Toyota az Ogier, Evans, Rovanpera trióval indul. A Hyundainál Tanak mellett Neuville, Brren és Loubet harcol a pontokért. A Ford marad a két autós felállásnál, de Greensmith mellett most Suninen vezeti a másik autót. Fourmaux egy Rally2-es Fiestával indul, de nem lesz könnyű dolga, brutális lett a WRC2 mezőny. Mikklesen, Ostberg, Solberg, Gryazin, Lukyanuk, Huttunen, Kajetanowicz, hogy csak az izgalmasabb neveket említsük.

Az RC4-ben 13 autó nevezett, érdekesség, hogy mindannyian Ford Fiesta Rally4-gyel indulnak.

Szardínia Ogier
fotó: Hyundai Motorsport

 

- Hirdetés -
Forráswrc.com

Hírlevél

- Hirdetés -