KezdőlapRallyJacky Ickx szerint Alonso fog Dakart nyerni

Jacky Ickx szerint Alonso fog Dakart nyerni

-

Jacky Ickx úgy véli, Fernando Alonso a januári Dakar Rallyn mutatott teljesítménye alapján a későbbiekben megnyerheti a legendás versenyt, legalábbis megvan hozzá a tehetsége.

- Hirdetés -

A spanyol először vett részt a rallyversenyen, és a szaúd-arábiai viadalon végül 13. lett, egy gyári Toyota Hilux 4×4 volánja mögött. Egyszer nagyon közel is került a szakaszgyőzelemhez, de végül második lett aznap. Két komolyabb incidense volt: a második nap egy nagyobb dűnének ütközött, a tízedik szakaszon pedig felborult autójával, és hiába tudott továbbmenni, komoly kár keletkezett a kocsin.

- Hirdetés -

Alonso az esemény után elárulta, még nem döntött arról, visszatér-e, de ha igen, akkor győzelmi céllal teszi. És erre a győzelemre az 1983-as Dakar győztes, Jacky Ikcx abszolút lát esélyt.

- Hirdetés -

„Nagyon jó az időzítés, mert nagyot tett hozzá a Dakar hitelességéhez” – mondta Alonsóról a belga a Motorsport.comnak. „Ismervén a képességeit, eredményeit, a versenyzéssel eltöltött éveit, elismertségét, illetve azt, hogy mekkora harcos, a jelenléte nagyon fontos volt a versenynek. Talán túl sokat vártunk tőle, mert a terepen való versenyzés sok tapasztalatot kíván. Én nem csak hat hónapot készültem a Dakarra. Az volt nagy előnyöm, hogy sok ilyen rallyversenyen részt vettem már, ebből kifolyólag tudtam, hogy kell olvasni a terepet. De így is sokat kellett tanulnom, ráadásul sokat hibáztam a győzelmem előtt. Minden nap tanul valamit az ember, és néha csak a szerencsének köszönhetően kerüli el a problémákat. Remélem, még visszatér, mert biztos vagyok benne, hogy meg van a tehetsége a győzelemhez, ám jelenleg még a tapasztalat hiányzik. Még ha meg is hallgatsz mindent, neked is át kell élned azt a drámai helyzetet, hogy elakadsz, vagy sziklának ütközöl. És csak eztán érthetsz meg mindent. De [Alonso a versenyt] jól közelítette meg.”

A kétszeres F1-világbajnok navigátora, Marc Coma is nyilatkozott arról a fejlődésről, ami jellemezte azt a fél évet, amíg tartott a felkészülés. Ez egyébként mindössze három hivatalos versenyt ölelt fel a Dakar előtt, a Lichtenburg 400-at, valamint a Marokkó és az Ula Neom Rallyt.

„Ez az egész felkészülés kifizetődött” – mondta Coma, aki korábban ötször nyert Dakart a motorosok közt. „Ha megnézzük, milyen szinten voltunk augusztusban, és hol vagyunk most, akkor az elég nagy ugrás. Büszke vagyok. Megpróbáltam elővenni minden tapasztalatomat, ezt pedig Fernando hamar be is fogadta. Örülök, hogy ebből merítve tudott versenyképes lenni, és elért a célig úgy, hogy a tempója nagyon hasonló volt az előtte állókéhoz.”

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -