KezdőlapRallyKönnyebb lesz az Acropolis Rally - de csak egy kicsivel...

Könnyebb lesz az Acropolis Rally – de csak egy kicsivel…

-

Hétvégén visszatér a WRC-be az Acropolis Rally. A görögországi forduló hagyományosan a legnehezebb európai versenynek számított, de ebben az évben kicsit könyebb lesz a vártnál.

- Hirdetés -

2013 után tér vissza a világbajnokságba az Acropolis Rally. Herczig Norbert és Ferencz Ramón 2018-ban az ERC futamon második lett Görögországban, de a pálya nehézségét Norbi is kiemelte a verseny után: „Már a teszten és a pályabejáráskor is láttuk, hogy az előzetesen vártnál is keményebb lesz a terep. Soha életünkben nem találkoztunk még ilyen talajjal, már már terepralis pályákon mentünk. Érdekes volt, hogy versenyautóval még rosszabb volt a helyzet, így okosan kellett meghatároznunk a taktikát” – mondta három évvel ezelőtt Herczig Norbert.

- Hirdetés -

A WRC mezőny idén már belekóstolt milyen érzés extrém körülmények között versenyezni, a Safari Rally az első napokon sorra szedte az áldozatokat. Görögországban picivel könnyebb dolguk lesz a versenyzőknek.

- Hirdetés -

„Az az igazság, hogy néhány szakasz simább lesz. Azért ne felejtsük el, hogy ezek közül a pályák közül néhányon nem volt rally az elmúlt 8-10 évben, így ezekkel bőven volt munkánk. A kormányzat segítségével elsimitottunk és megtisztítottunk néhány pályarészt és útelágazást is” – mondta a rali igazgatója, Pavlos Athanasoulas, de aztán megnyugtatott mindenkit, hogy a verseny karaktere nem változott. „Nem kell aggódni, ez még mindig az Istenek Acropolis Rallyja. Még mindig van pár nagyon kemény gyorsasági, ami lelassítja majd az autókat.

A háromnapos versenyen már az első napra kemény kihívás került, a 17.54 kilométeres Aghii Theodori szakaszt kétszer kell teljesíteni.

„Ez nagyon kemény lesz. Talán a legnehezebb a versenyen” – mondta az igazgató. Ráadásul az első napra jutott egy 23 kilométeres szakasz is, így összesen 90 kilométer gyorsasági a pénteki penzum.

Szombatra is pokoli nehéz pályák kerültek. A „rövid” gyors két alkalommal 18 kilométert jelent majd. Mellé egy 24 kilométeres szakasz kétszer, és egy 23 kilométeres egyszer, így meg is van a 132 versenykilométer.

A vasárnap laza is lehetne a 69 kilométerrel, de a nyitó Tarzan gyorsasági 23 kilométer lesz, majd jön a 33 kilométeres Pyrgos, végül a Tarzan 13 kilométeres része adja a Power Stage-et.

Az Acropolis Rally csütörtököna  shakedownnal kezdődik, este pedig Athénban lesz egy alig egy kilométeres show jellegű gyorsasági.

 

 

- Hirdetés -
ForrásDirtfish

Hírlevél

- Hirdetés -