KezdőlapRallyMegvan Alonso első ralis dobogója

Megvan Alonso első ralis dobogója

-

Folyamatosan készül a 2020-as Dakarra Fernando Alonso, aki igyekszik minél több versenyen részt venni. Legutóbb éppen Szaúd-Arábiában versenyzett, és megszerezte első dobogós helyezését a ralis pályafutása során.

- Hirdetés -

Alonso Marc Coma oldalán a Toyota Hilux volánja mögött összesítésben a harmadik helyen végzett a négynapos Al Ula-Neom nevű raliversenyen, amely a szaúdi Toyota bajnokság harmadik állomása is volt egyben.

- Hirdetés -

A versenyt a Yazeed Al-Rajhi-Konstantin Zhiltsov páros nyerte meg, szintén egy Toyota Hilux-szal.

- Hirdetés -

„Ez négy tökéletes nap volt a Dakarra való felkészülésben, új típusú terepet és dolgokat fedeztünk fel.” – kezdte a kétszeres Forma-1-es világbajnok.

„Harmadik lettem az utolsó két szakaszon és az összetettben is, amely az első dobogóm a ralis időszakom során. Jó, hogy ez most jött el, ez plusz önbizalmat ad majd a Dakarra.” – folytatta.

A 2020-as Dakart majd január 5-17. között rendezik meg Szaúd-Arábiában, ahol a Toyota egy igen erős, négy gyári versenyzővel áll majd rajthoz. A spanyol mellett a japánok autóját vezeti majd a címvédő Nasser Al-Attiyah, valamint Giniel de Villiers és Bernhard ten Brinke.

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -