KezdőlapRallyMonzában lesz a Rali-vb szezonzárója

Monzában lesz a Rali-vb szezonzárója

-

Hivatalosan is eldőlt, hogy a 2021-es rali-világbajnoki szezon utolsó versenye a Monza Rally lesz. A versenyt november 19-21-én rendezik, és a tavalyi évhez hasonlóan most is tartalmazza majd a Autodromo Nazionale Monza néhány szakaszát.

- Hirdetés -

A Japán Rally törlése után várható volt, hogy 2020-hoz hasonlóan ismét Monza lesz az új helyszín. Az olasz verseny akkor az Ypres Rally helyett került be a naptárba. Akkor két napot versenyeztek a ralisok a monzai pályán és a környező utakon, és egy napon a környező hegyekben. Most a csapatok arra számítanak, hogy kicsit többet mehetnek a hegyi utakon.

- Hirdetés -

Rengeteg izgalom volt a tavalyi ralin, ahol a téli körülmények döntő szerepet játszottak” – mondta Jona Siebel a WRC promóterének ügyvezető igazgatója. „Az idei rendezvényt korábban rendezik meg, de a „Temple of Speed ” párosulva az Alpok lábának hegyi szakaszaival garantálja, hogy hasonlóan lélegzetelállító akciókat láthatunk.” 

- Hirdetés -

2020-ban Sebastien Ogier Monzában nyerte meg hetedik világbajnoki címét, úgy, hogy a verseny előtt még 14 pontos hátrányban volt.

WRC Monza
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
- Hirdetés -
Forráswrc.com

Hírlevél

- Hirdetés -