Egyszer fent, egyszer lent – néha egy napon belül mind a kettő. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Dakar rali csütörtöki szakaszának elején fent volt (az első ellenőrző ponton a 17. helyen haladt át), és utána is jó ideig remek tempót diktált. Utóbb azonban, körülbelül 30 kilométerrel a cél előtt utolérte Tom Coronelt, akinek a porában szerencsétlenül ugratott le egy dűnéről és megsérült az Opel Grandland X hátsó kardántengelye. Innentől már csak a jószerencséjében bízhatott a csapat, ami rá is mosolygott Fazekas Károly jóvoltából.

„Egy 456 kilométeres szakaszt írtak elő mára a rendezők, amelynek végén volt egy körülbelül százhúsz kilométeres dűnés szakasz, amin nagyon jó tempóban közlekedtünk, de a dűnesor legvégén beütött a krach, túl gyorsan vettem az egyiket, és leestünk róla – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – Az autó belefúródott a homokba, a hátsó kardán teljesen elcsavarodott, kijött a helyéről és szétverte az emelő pumpáját, emiatt azt sem tudtuk használni. Úgy próbáltunk szerelni, hogy kilapátoltuk a homokot az autó alól, mert csak így fértünk hozzá a kardánhoz. Az egyetlen esélyünk ebben a helyzetben az volt, hogy valaki kihúz minket a célig, és nagy szerencsénkre jött Fazekas Karcsi. Neki és az egész csapatának nagyon köszönöm, hogy segítettek, mert így be tudtuk fejezni a szakaszt és holnap ott leszünk a rajtnál.”

A Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter trió cselekedete fair play-díjat érdemel, hiszen a saját eredményével nem törődve segített a bajba jutott honfitársain. Fazekas utóbb elmondta, egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy ott hagyja őket, sőt, egészen a táborig vontatta kamionjával az Opelt.

„Nagy köszönet Fazekas Karcsiéknak, akik segítettek leszedni a kardánt, megvártak minket, majd pedig húztak, mint Floki a lábtörlőt, egészen a célig – mondta Bunkoczi László. – Végtelenül nehéz szakasz volt, az első száz kilométeren nem is álltam a helyzet magaslatán, volt három elkerülhető eltévedésünk, bár egyikkel sem veszítettünk sok időt. Jól mentünk, most hallottam, hogy volt olyan ellenőrző pont, amelyen tizenhetedikként haladtunk át, de harminc kilométerrel a cél előtt megette a fene az egészet, mert leestünk egy dűnéről. Nem volt magas, csak körülbelül két méteres, de túl nagy volt a tempó, és szétütöttük a kocsi hátulját. Végtelenül sajnálom, mert olyan jónak tűnt az egész, de el kell fogadni, a Dakaron vannak olyan napok, amikor egyszerűen semmi sem sikerül.”

Nem egyedül az Opel Dakar Team párosának akadtak gondjai, sokan kiestek, és sokan bent ragadtak a szakaszon a sötétedés beállta után is – többek között emiatt döntöttek a rendezők a pénteki szelektív lerövidítése mellett, amely így 113 kilométerrel rövidebb, vagyis 347 kilométeres lesz.

43. DAKAR RALI

5. szakasz, Rijád–Al Qaisuma (össztáv: 796 km, ebből szelektív szakasz: 456 km). Autósok: 1. Giniel de Villiers, Alex Haro (dél-afrikai, spanyol, Toyota Hilux) 5:09:25, 2. Baragwanath, Perry (dél-afrikai, Century Buggy) 58 másodperc hátrány, 3. Peterhansel, Boulanger (francia, Mini John Cooper Buggy) 2:25 p h., … 51. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 4:00:15 ó h. Motorosok: 1. Kevin Benavides (argentin, Honda) 5:09:50, 2. Cornejo (chilei, Honda) 1:00 p h., 3. Price (ausztrál, KTM) 1:20 p h., …33. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 55:47 p h., …73. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 3:36:49 ó h.

Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Igor Leonov (orosz, Kamaz) 5:26:39, 2. Visneuszki, Novikau, Szacsuk (fehérorosz, MAZ) 2:42 p h., 3. Szotnyikov, Ahmegyejev, Ahmecianov (orosz, Kamaz) 3:43 p h., …15. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 2:23:18 ó h.

Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 18:28:02, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 6:11 p h., 3. Sainz, Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 48:13 p h., …52. Szalay 28:10:45 ó h. Motorosok: 1. Kevin Benavides 20:15:39, 2. De Soultrait (francia, Husqvarna) 2:31 p h., 3. Cornejo 3:42 p h., …33. Gyenes 3:09:34 ó h., …73. Saghmeister 13:13:46 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 20:16:18, 2. Sibalov, Nyikitin, Tatarinov (orosz, Kamaz) 33:53 p h., 3. Macik, Tomasek, Svanda (cseh, Iveco) 51:11 p h., …13. Fazekas 7:12:57 ó h.