Carloz Sainz olyan kijelentések után, mint amit tett Jesús Calleja műsorvezető, úgy véli, hogy a Dakar karavánjánál sem volt minden rendben már januárban. Ő azt állította, hogy nem volt normális az, amin átestek a kollégáival amit ott influenzaként azonosítottak, a tünetek, az ismert esetek nagyon is hasonlítanak a mostani koronavírusos kórismére. Most már mindent értenek, és erről beszélt is a nyertes a Cadena Sernek, eléggé közvetlenül:

“Éppen csak megmenekültünk. Úgy néz ki, hogy voltak a Dakaron olyan szerelők, akikről akkor nem nagyon tudtuk, hogy mégis pontosan mi a bajuk. Nekem is van egy olyan szerelőm, aki elismerte, hogy a pihenőnapon már tüdőgyulladással kezelték, később az egész hétre, meg még utána is, lélegeztetőgépre rakták. Most már nem kétséges, hogy a koronavírust kaphatta el.”

Ivan Cruz esete is ismerté vált, őt mi leginkább Antonio Albacete menedzsereként ismerhetünk. Ő teljesen elhivatott a kamionversenyzés iránt, és folyamatos magas lázzal rendszeresen látogatta a Dakar orvosi központját, végül kórházba szállították, és haza sem tudott utazni. Maga fertőzte meg a feleségét is, mivel akkor még nem tették meg a megfelelő óvintézkedéseket, hiszen az esetet akkor még nem diagnosztizálták náluk. Ivan elárulta, hogy soha nem volt még ilyen beteg, és kevesebb mint egy hét alatt nyolc kilót fogyott.