KezdőlapRallySorozatot forgat Rovanperä korábbi navigátora, Jonne Halttunen

Sorozatot forgat Rovanperä korábbi navigátora, Jonne Halttunen

-

Jonne Halttunen nem fog unatkozni azután, hogy elveszítette korábbi társát, Kalle Rovanperát, most először beszélt a részletes terveiről.

- Hirdetés -
[adrotate group="1"]
[adrotate group="7"]

Jonne Halttunen két világbajnoki címet nyert Kalle Rovanperä navigátoraként, ám miután a korábbi társa a pályaversenyzés mellett döntött, új utakat kellett keresnie. Azt már korábban bejelentette, hogy a finn F-Cup sorozatban indul, méghozzá pilótaként, ezúttal pedig a részletes terveiről is beszámolt.

- Hirdetés -
[adrotate group="2"]
[adrotate group="5"]

„Gyermekkori álmom válik valóra azzal, hogy az F-Cup sorozatban indulhatok pilótaként. Az autó a legendás Toyota Corolla GT AE86 lesz, a kategória pedig a 2WD Notes. Mellettem, navigátorként jó barátom, a profi Tuukka Shemeikka ül majd – írta Halttunen Instagram-bejegyzésében. – A versenyek mellett a projektről tévésorozat is készül, amely még ebben az évben megjelenik – erről majd később írok többet. A tavalyi bajnok, Eerik Pietarinen is a Jorma J Motorsport csapatában versenyez, ez nagy erősítés a csapatnak.”

- Hirdetés -
[adrotate group="3"]
[adrotate group="9"]

A 32 éves Pietarinen 2018-ban megnyerte a Finn ralibajnokság SM1-es kategóriáját, és abban az évben a WRC2-ben is győzött a Finn Rallyn. Halttunen már a jövő héten versenyautóba ül, és indul a Laukaa–Uurainen Rallyn, de emellett is további hírek várhatóak vele kapcsolatban, mert utalt rá, hogy új munkát talált a raliban.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Jonne Halttunen (@jonnehalttunen)

- Hirdetés -
[adrotate group="6"] [adrotate group="8"]

Hírlevél

- Hirdetés -
[adrotate banner="47"]