KezdőlapRallyVogel Adriék visszatérnek Eb-debütálásuk helyszínére

Vogel Adriék visszatérnek Eb-debütálásuk helyszínére

-

Az ERC3-as kategóriában, már az új, R4-es Ford Fiestával indul a rali-Eb magyarországi fordulóján Vogel Adrienn és navigátora, Notheisz Ivett. A magyar női duó tagjai boldogok, hogy a szeptemberi Eger Rally után újra magyar közönség előtt versenyezhetnek.

- Hirdetés -

Az idén a cseh Orsák Rallysporttal együttműködő Roger Racing Team párosa egy évvel ezelőtt Nyíregyházán mutatkozott be a rali-Eb mezőnyében, ahol a női értékelésben másodikként végeztek. Idén a világjárvány miatt a tervezettnél kevesebb eseményen volt lehetőségük részt venni, de a FIA ERC nyári, római fordulóján ott lehettek, és remek eredményt értek el: a 19 autóból álló kategória ötödik helyén végeztek, a nők között pedig a legjobbként zártak a Rally di Román. Most pedig készen állnak rá, hogy újra a mádi dűnéken és a zempléni hegyekben küzdjenek meg a minél jobb eredményért.

- Hirdetés -

“Elmondhatatlanul örülünk, hogy újra egy Eb-fordulón versenyezhetünk, különösen, hogy
ez a Rally Hungary. Tavaly ez volt az első Eb-futamunk, máig emlékszünk szinte minden
pillanatára, felejthetetlen élmény volt. Ez az egyetlen olyan ERC-helyszín, ahol van
valamennyi tapasztalatunk, hiszen ismerjük a gyorsaságikat. Az csak hab a tortán, hogy
nézők is lehetnek a hétvégi versenyen, mert a hazai közönség előtt menni mindig óriási
megtiszteltetés, nélkülük pedig nem lenne ugyanolyan a rali. Az új Ford Fiesta R4-est az
Eger Rallyn bejárattuk, reméljük, hogy itt is jó helyen végzünk majd. Az Orsák Rallysport
ehhez minden támogatást megad nekünk, kiváló a közös munka a cseh csapattal. Az a
célunk, hogy tovább csökkentsük a különbségünket a kategóriánk élmenőihez képest, és
hogy a lehető legkevesebb hibával teljesítsük a hétvégét.”

- Hirdetés -

A Rally Hungary-t november 6-a és 8-a között rendezik Nyíregyházán és környékén. 16
gyorsasági szakaszon 191.06 versenykilométer vár a mezőnyre, az etapokkal együtt a
verseny össztávja 956.01 km.

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -