KezdőlapRookiesAtomerőműben dolgozott, felnőttként kezdett gokartozni, most pedig a fiatal nőkért is küzd...

Atomerőműben dolgozott, felnőttként kezdett gokartozni, most pedig a fiatal nőkért is küzd Rácz Geri főnöke

-

Csapatfőnökként és tulajdonosként nemcsak lehetőséget ad a brit MINI CHALLENGE-ben versenyző Rácz Gerihez hasonló fiataloknak, hanem azokért a nőkért és fiatal lányokért is küzd, akik a motorsportban szeretnének elhelyezkedni. Justina Williams úgy véli, a legfontosabb az, hogy ne csak beszéljünk erről, hanem tegyünk is valamit, ő pedig tesz is.

Justina Williams, a Rácz Gerit is a soraiban tudó EXCELR8 Motorsport alapítója és tulajdonosa volt Alistair Stewart ismert brit híradós vendége a GB News műsorában. A Brit Hadsereg STEM (science, technology, engineering and mathematics, azaz tudomány, technológia, gépészet és matematika) nagyköveteként és a brit motorsport-szövetség Girls on Track programjának nagyköveteként Justina nagy hangsúlyt fektet arra, hogy segítse a fiatalokat és a fiatal nőket/lányokat az álmaik megvalósításában.

Miután 16 évesen gyakornoki állást kapott egy atomerőműben, ahol villamosmérnökként dolgozott, majd az ingatlanpiacon és pénzügyi tanácsadóként is tevékenykedett, az EXCELR8 Motorsport alapítója nem a motorsportban megszokott utat járta be, míg csapattulajdonos lett.

Felnőttként kezdett gokartozni, miután férjével közösen megteremtették az ehhez szükséges anyagi feltételeket, a benzingőz azonban már kislány korában megfertőzte. Úgy véli, a lehetőségek a nők számára is éppen úgy adottak, csak ki kell használni azokat. „Valaki azt mondta, futtathatnék egy csapatot, én pedig úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg.”

-Hirdetés-

A beszélgetés témája az volt, hogy munkája révén miként tud nőknek segíteni abban, hogy elhelyezkedjenek a jellemzően férfiak uralta motorsport és a hadsereg világában, akár mérnökként, akár versenyzőként  „Nincs oka, hogy a nőknek miért ne lehetne helye a motorsportban, és ha valaki fiatalon nagyon eltökélt, miért ne juthatna el a Forma-1-ig. Fiatal mérnökként soha nem éreztem azt, hogy visszafognának, és azzal foglalkoztam, amivel szerettem volna” – elevenítette fel.

A motorsport sikerek hajszolása mellett Justina szenvedélye az is, hogy felnyitja a fiatal, motorsport vagy mérnöki szakma iránt érdeklődő lányok szemét.

„Nagyon szerencsés vagyok, hogy a brit hadsereg STEM-nagykövete, és az FIA Girls on Track UK nagykövete is lehetek. Meghívunk fiatal lányokat, hogy jöjjenek és nézzék meg, mit csinálunk, pillantsanak be a kulisszák mögé. Megkérdezem tőlük, hogy ki az, aki szereti a matematikát, és miután felteszik a kezüket, elmondom, hogy nem csak könyvelő lehetsz, hiszen a matematika a legfontosabb ahhoz, hogy például mérnök legyél a motorsportban. Ez felnyitja a szemüket, és nagyon izgatottan és lelkesen mennek el.”

Justina hangsúlyozta, hogy egészen más beszélni valamiről, és testközelből látni azt, ezért nagyon fontosnak tartja, hogy minél több fiatalt tudjanak közel vinni a motorsporthoz.

ForrásGB News
- Hirdetés -