KezdőlapRookiesHideg Ádám második lett az FIA gokart világbajnokságon

Hideg Ádám második lett az FIA gokart világbajnokságon

-

A magyar gokartsport legnagyobb sikerét érte el Hideg Ádám a sarnói FIA gokart világbajnokság OKJ kategóriájában, ahol hatalmas küzdelemben szerezte meg a második helyet. A HUMDA Academy 14 éves versenyzője ezzel az első magyar lett, aki FIA gokart világbajnokságon dobogóra állhatott.  

Pályafutása legnagyobb sikerét aratta Hideg Ádám az olaszországi Sarnóban rendezett FIA gokart világbajnokságon. A Sodikart gyári versenyzője a 109 fős OKJ mezőnyben az ötödik helyen jutott döntőbe.  

Itt parádés rajttal már az első körben a második helyre jött fel, majd körökön keresztül vezette a világbajnokság döntőjét. Parázs küzdelem alakult ki a 17 körös döntőben, amely során Ádám az ötödik helyig esett vissza, majd újra felküzdötte magát a másodikra. 

Nemcsak a magyar gokartsport számára volt ez a legjobb eredmény, hanem Ádám csapata, a világ egyik legnagyobb gokartgyártójának, a Sodikartnak is ez volt az első világbajnoki dobogója OKJ kategóriában.  

-Hirdetés-

„Nagyon jó futam volt, rengetegen gratuláltak, de még most sem tudom felfogni, hogy mi történt velem – mondta az újdonsült világbajnoki második helyezett, Hideg Ádám. – Szerencsésen rajtoltam, így már az 1-es kanyarban második voltam.  

Hideg Ádám
Fotó: Hideg Team

Kemény csata volt az élen, egy pillanatra elvesztettem a második helyet, de aztán kettőt is előztem és körökön keresztül vezettem a vb döntőt. Arra emlékszem, hogy hátranéztem és azt láttam, hogy az egész vb-mezőny mögöttem jön.  

Ilyen helyzetben egyet tehetsz, mész előre, ahogyan csak tudsz, és nem veszítesz időt a védekezéssel. Én is ezt tettem, de aztán többen is megelőztek, és visszaestem az ötödik helyre. Szorosan rajtuk maradtam és két versenyzőnek is sikerült aláfordulnom, majd megelőztem a másodikat is. Szerettem volna utolérni az elsőt és visszavenni a pozíciómat, de erre már nem volt elég kör, így második lettem.  

Nagyon örülök a világbajnoki második helyezésnek, óriási eredmény ez számomra. A szerelőm, Francesco egy olyan vagány srác, amilyennel még nem nagyon találkoztam, de még ő is elsírta magát. A Sodikartnál is nagyon örültek, ez volt a gyár első dobogója OKJ-ben.“ 

De nem csak Francesco könnyezte meg a világbajnoki ezüstöt, hanem Ádám családja is, élükön a többszörös rallybajnok édesapjával, Hideg Krisztiánnal. 

„Amíg vezette a vb-döntőt, kétszer állt meg a szívem – nevetett a büszke apuka. – Nagyon profin versenyzett egész hétvége alatt. Tegnap találkoztunk először a Sodikart gyár igazgatójával, aki mondta, hogy nagyon jó Ádám tempója, nagyon tetszik neki a higgadtsága, de holnap, a döntőben válik el, hogy a megnövekedett nyomás alatt mennyire tud helytállni. Hát azt hiszem, megmutatta. Amikor visszaesett az ötödik helyre, akkor is higgadt maradt.   

Nagyon nagy köszönet a HUMDA Academynek, akik jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Ádám idáig eljutott, és Ferencz Krisztián, coachnak, aki felkészítette a vb-re és elhitette vele, hogy meg tudja csinálni.  

Nagyon büszkék vagyunk Ádám teljesítményére. Elérte, hogy hétfőn ne kelljen suliba mennie, csak kedden kezdi a gimnáziumot.“ 

Hideg Ádám, OKJ eredménye 

FIA gokart világbajnokság, Sarno (Olaszország), 2022. szeptember 16–18. 

Résztvevők: 109

Időmérő csoport: 3.

Időmérő: 12.

CD előfutam: 2.

DE előfutam: 2.  

DF előfutam: 3.  

AD előfutam: 5.  

DG előfutam: 4.  

BD előfutam: 3.  

Előfutamok összesített: 7. 

Szuperfutam A: 7.  

Döntő: 2.

- Hirdetés -