KezdőlapRookiesHideg Ádám nagyot mentett

Hideg Ádám nagyot mentett

-

Első elődöntő győzelme után nagy reményekkel és a bajnokság negyedik helyéről várta Hideg Ádám a WSK Super Master Series második futamát, Lonatóban. Az edzéseken nagyon gyors volt, ám az időmérőn hirtelen tempót veszített, majd az első előfutamon egy balesetbe keveredett és kiesett. De nem adta fel, innentől kezdve minden futamán több helyezést is javított.

Lonatóban folytatódott a WSK Super Master Series a második futammal. A pálya két héttel korábbról már ismerős volt Hideg Ádámnak, aki a DPK Racinggel együtt dolgozva jó beállításokkal várhatta az időmérőt.

Fotó: Hideg Team

Itt azonban hirtelen tempót veszített. A futamán 17. lett, míg összesítettben a 49. helyet szerezte meg. Csapata az időmérő után vázat cserélt Ádámnak, amitől meg is jött a tempója, de az első előfutamon mindjárt egy szerencsétlen ütközésbe keveredett. Ketten összeakadtak előtte, őt pedig hátulról beletolták a két gokartba és kiesett. A csapat a második vázat is kicserélte.

Ekkorra már Ádám olyan hátrányba került, ami akár vert helyzetet is jelenthetett volna, de nem adta fel. Az előfutamok során a 19 és 20. helyről indult, és tört előre: 11., 4. és 14. helyezéseket szerezve. Főleg az utolsó előtti előfutama volt nagyon erős, ahol nem kevesebb, mint 15 pozíciót javított.

-Hirdetés-
Fotó: Hideg Team

Ez egyben azt is jelentette, hogy az egy kiesése ellenére is elődöntőbe verekedte magát. Itt jól szerepelt, az igen előkelő 5. helyen ért célba, de a beesett spoilere és egy előzési manőver miatt összesen nyolc másodperc büntetést kapott, amivel 22. lett. A döntőben 14 pozíciót javítva szerezte meg a 19. helyet.

„Jó volt a tempóm és jó volt a gokart is – kezdte Hideg Ádám. – Az időmérőre sajnos tempót vesztettünk, amit a vázcserével sikerült megoldani, az első futamban pedig beletoltak a többiekbe, elgörbült a váz úgyhogy megint ki kellett cserélni.

Fotó: Hideg Team

Onnantól kezdve tulajdonképpen jól ment minden. Az elődöntőben még a rajt előtt esett be a spoiler, ott el is dőlt a futam. Egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy ez a mostani is jó hétvégénk legyen. A tempónk viszont jó, a csapat nagyon jó, legközelebb az eredmény is jobb lesz.“

Hideg Ádám, OKJ eredményei
WSK Super Master Series, 2. futam, Lonato (Olaszország), 2022. február 10–13.

Résztvevők: 90
Időmérő futam: 17.
Időmérő: 49.
BD előfutam: 30. (kiesett)
CD előfutam: 11.
DE előfutam: 4.
AD előfutam: 14.
Előfutamok összesen: 30.
B elődöntő: 22.
Döntő: 19.

WSK Super Master Series helyezése a második futam után:
15. Hideg Ádám 31 pont

Teljes eredménylista itt található.

- Hirdetés -