KezdőlapRookiesIndul a HUMDA Gokart Suli - hat helyszínen!

Indul a HUMDA Gokart Suli – hat helyszínen!

-

Országos autósport utánpótlásnevelő rendezvénysorozatot indít 6 és 10 év közötti gyermekek számárára a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. A tehetségkutatás mellett a versenypályán való biztonságos közlekedésre nevelés is a HUMDA Gokart Suli célja. A jelentkezők október 1. és november 12. között összesen hat gokartpályán vehetnek részt térítési díj ellenében az egyedülálló képzésen.

A jövő tehetséges autóversenyzőinek felkutatását már gyermekkorban elkezdi a HUMDA. Országszerte hat bérgokartpályán, az Ügynökség szakértői által, nemzetközi gokartakadémiák mintájára kidolgozott egységes tananyag alapján indul a gyermekek oktatása. A képzés során olyan tehetségeket is felfedezhet a HUMDA, akik később akár HUMDA Academy-tagokká, illetve nemzetközileg is elismert gokart- és autóversenyzőkké, bajnokokká válhatnak. Ennek a pályamodellnek az első lépcsőfoka lehet a HUMDA Gokart Suli által biztosított alapoktatás.

A programon olyan gyermekek is részesülhetnek minőségi oktatásban, akik még egyáltalán nem ültek gokartban. Ősszel a belépő szintű képzésre lehet jelentkezni, amely egészen az alapoktól indul. Az elméleti oktatáson a közúti közlekedéssel, a pályaversenyzés alapszabályaival, illetve a gokart működésével ismerkedhetnek meg a tanulók. A gyakorlati oktatás alkalmával a minél jobb köridőkért zajló harc előtt a gyermekek többek között megtanulnak az ideális íven menni, valamint elsajátíthatják a helyes testtartást és a megfelelő kormányfogási pozíciót. Az alapszintű képzés célja, hogy ne alakuljanak ki káros berögződések, így az ezt elvégző fiatalok már megfelelő ismeretekkel és tudással kezdhetik meg esetleges versenyzői karrierjüket.

– Alapvető célkitűzésünk a hazai autó- és motorsport népszerűsítése, a tehetségek gondozása és támogatása. A fiatalok megszólításával nagyobb merítési lehetőséget kapunk és növekszik az esély a jövő tehetségeinek megtalálására. Olyan gyermekeket keresünk, akikből megfelelő tehetséggondozással olyan versenyzők válhatnak, akiknek egyszer az egész ország szurkolhat majd a versenypályák lelátóin és a tévékészülékek előtt – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

-Hirdetés-

– Nemzetközi gyakorlatok, utánpótlás-nevelési rendszerek és gokartakadémiák képzési programjainak megismerésével dolgozták ki szakértőink Kálmán Péter szakmai vezetésével a HUMDA Gokart Suli tananyagát. Péter 35 éves gokartos tapasztalattal rendelkezik, Európa egyik legsikeresebb gokartcsapatát, a KMS Racinget irányítja, ahol nagyhírű volt Forma–1-es versenyzők, Juan-Pablo Montoya és Alexander Wurz gyermekeit is tanította. Bízunk benne, hogy megismerhetünk olyan tehetséges versenyzőket, akik az alapok elsajátítását, majd a haladó képzés elvégzését követően először hazai, majd nemzetközi szinten is vitézkedő profi gokartversenyzőkké válhatnak – tette hozzá Őry Kornél, a HUMDA Zrt. sport- és közlekedésbiztonsági igazgatója.

A Gokart Suli alapképzése végén sikeresen vizsgázók lehetőséget kapnak a tavaszi haladó képzésen való részvételre, ahol már a versenyzés kerül a középpontba, így a formaidőzítés gyakorlása, rajtszituációk, előzések, és a védekezés a fő részei a haladó tananyagnak. A budapesti (Aktív Park), győri (E-kart Ring), máriapócsi (Rabócsiring), mogyoródi (Hungaroring), soproni (Sopronkart) és százhalombattai (Battaring) HUMDA Gokart Suli alapképzésekre versenyzői licensszel nem rendelkező 6 és 10 év közötti gyermekek nevezhetnek. Jelentkezni közvetlenül a helyszínek elérhetőségein, a táblázatban szereplő e-mail címeken lehet szeptember 30-ig. A nyolcalkalmas, négyhetes, díjköteles képzésre pályánként tizenkét gyermek jelentkezését várja az Ügynökség. A jelentkezési kérelmek elbírálása beérkezési sorrendben történik. A kurzus ára mindössze 95 ezer forint, amely az oktatóanyagok mellett tartalmazza a képzésen az instruktorok, a személyzet, a pálya, valamint a bérgokartok kizárólagos rendelkezésre állását az oktatási napon.

HUMDA Gokart Suli
Fotó: HUMDA
- Hirdetés -