KezdőlapRookiesSzenzációs győzelem: Molnár Martinnak szólt a Himnusz a gokartozás elitjében

Szenzációs győzelem: Molnár Martinnak szólt a Himnusz a gokartozás elitjében

-

Az egész hétvégén az élmezőnyben versenyzett, majd a döntőben végig a dobogós helyeken csatázva, két legfőbb riválisát egyszerre megelőzve nyerte meg Molnár Martin a 2023-as gokartos szezont megnyitó Winter Cupot. Az olaszországi Lonatóban rendezett viadal mindössze a harmadik volt, amelyet a 14 esztendős sportoló a felnőttek mezőnyében teljesített. 

A Himnusz megszületésének 200. évfordulóján az olaszországi Lonatóban is felcsendült Kölcsey Ferenc költeménye, méghozzá Molnár Martin tiszteletére, aki az élete harmadik versenyére készült a nemzetközi gokartos sorozatok felnőtt kategóriájában. Az Energy Corse 14 esztendős versenyzője tavaly az OK Junior-mezőnyben több dobogós helyezést szerzett, idén pedig a 27. Winter Cupon győzelemmel kezdte az évet.

A HUMDA Academy által támogatott versenyző a hétvége érdemi részének kezdetétől az élmezőnyben csatázott: az előfutamokon egy kivétellel mindig a legjobb háromban zárt, a vasárnapi szuper előfutamban elért negyedik helyezését követően pedig harmadik pozícióból várhatta a döntő rajtját, amelyet remekül kapott el, és a második kanyarba már a második helyről induló Dmitry Matveev előtt fordult be.

A futamon folyamatos volt az adok-kapok, Ean Eyckmans, Matveev és Molnár Martin között. A magyar versenyző a 20. kört a harmadik helyen kezdte meg, majd szenzációs manőverrel dupla előzést mutatott be a két ellenfelén, azaz egyszerre viharzott el az élen álló kettős mellett, majd magabiztos előnnyel megnyerte a versenyt.

-Hirdetés-
Molnár Martin, MOTAM
Fotó: MOTAM

„Nagyon vártuk már a pillanatot, hogy összejöjjön az első győzelem a legjobbak között. Amikor elkezdtünk az elitben versenyezni, tisztában voltunk vele, hogy ez nagyon más szint, és nem fognak azonnal jönni az eredmények. Elkezdődött egy tanulási folyamat, tavaly több alkalommal közel álltunk a dobogó tetejéhez, és csak karnyújtásnyira volt az első hely, az idén pedig végre össze is jött. Úgy álltam hozzá ehhez a szezonkezdethez, hogy egyből jól kell teljesítenem, mert ebben a kategóriában normális esetben nincs idő éveken át fejlődni. Ez egyelőre sikerült, amiért köszönettel tartozom a szüleimnek, az Energy Corse-nak, a HUMDA-nak , a MOTAM-nak, Antonio Gallucciónak, a coach-omnak és Andrea Terronnak, a szerelőmnek” – nyilatkozta a hétvége után Martin.

„Ami a döntőt illeti, az elején rögtön egymásnak estünk, miközben hárman próbáltunk meglépni a többiektől. Élveztem a csatákat és azt, hogy több alkalommal is oda-vissza előztük egymást. A végén nem jött össze az előzés az utolsó kanyarban, de utána már akkor tudtam, amikor megláttam Matveevet Eyckmans lökhárítóján, hogy nem fogják kímélni egymást. Matveev nem fordulhatott szélesen, mert akkor megelőzöm, de azzal, hogy szűken tartotta a gokartját, meglökte Eyckmans-t, én pedig mindkettejüknek alá tudtam fordulni. Akkor még nem voltam benne biztos, hogy meglehet a győzelem, de akkor már igen, amikor az utolsó kör elején hátranéztem, és azt láttam, hogy messze vannak.”

Molnár Martin, MOTAM
Fotó: MOTAM

A fiatal sportolóra az elkövetkező hetekben sűrű program vár, hiszen egy héttel a Winter Cup után már a WSK Champions Cupon versenyez, ugyancsak Lonatóban. Ezen a futamon viszont már OK-győztesként áll rajthoz.

Molnár Martin, OK-eredmények:

Résztvevők: 29
Időmérő: 10
1. előfutam: 10. → 3.
2. előfutam: 3. → 3.
3. előfutam: 3. → 2.
4. előfutam: 2. → 3.
Előfutamok összesített: 3.
Szuper előfutam: 3. → 4.
Döntő előtti összesített: 3.
Döntő: 3. → 1.

ForrásMOTAM
- Hirdetés -