Miután itthon egy baleset miatt nem sikerült jó időmérős helyét dobogóra váltania, Michelisz Norbert két év óta első győzelemével vigasztalódhatott a WTCR Autodrom Moston rendezett fordulójában. Időmérő Az időmérőn a bajnokság második helyezettje, Santiago Urrutia már az első részben kiesett, ezért nem nyílt lehetősége az erős pontszerzésre. Ezzel szemben a Hondák remekeltek két argentin pilótájukkal. […]
Beugróként ugyan már volt a WTCR mezőnyének tagja a Slovakiaringen, most azonban hazai pályáján állhat rajthoz a csehek háromszoros túraautó Európa-bajnoka, Petr Fulín. A cseh Mostban egy Cupra León Competiciónnal áll majd rajthoz, saját csapatával. Fulín 2014-ben WTCC, ’18-ban és tavaly pedig WTCR hétvégén vett részt a szlovák fordulón, és utóbbi két alkalommal pontszerző helyen […]
A 2020-as kényszerű szünet után a FIA Kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén visszatér Belgiumba, Zolder pályájára, a 2021-es szezon ötödik fordulójára. Idén eddig rengeteg akciót és szoros versenyt láthattunk a szériában. Az eddig 4 győzelmet arató magyar pilóta, Kiss Norbert jelenleg a bajnoki tabella élén áll, minimális, hárompontos előnnyel a második helyen álló Sascha Lenz […]
Vezeti a kamion Európa-bajnoki sorozatot Kiss Norbert. A Révész Racing pilótája három ponttal előzi meg német riválisát. A sorozat a hétvégén Belgiumban folytatódik. Jól sikerült legutóbb Csehországban a versenyhétvége Kiss Norbert és csapata, a nyíregyházi Révész Racing számára. A kétszeres Európa-bajnok pilóta az első és a harmadik futamot is megnyerte, és további értékes pontokat szerezve […]
Vasárnap újabb két versenyt rendeztek a kamion EB csehországi helyszínén, Mostban. Az időmérőn ezúttal Hahn volt a leggyorsabb, 0.017 másodperccel előzte meg a Révész Racing magyar pilótáját, Kiss Norbertet. A második sorból Lenz és Lacko indulhatott a nap első futamán. A rajt remekül sikerült Norbinak, és a második kanyarban a belső íven megelőzte Hahn, így […]
Csehországban folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A csapatok átépített versenygépekkel érkeztek Mostba, a nemzetközi szövetség ugyanis szigorított a biztonsági előírásokon. Nos a megváltozott egyensúly a Révész Racing versenygépén egyáltalán nem látszott, Kiss Norbert az időmérés során a leggyorsabb volt, így az első rajthelyről startolhatott az első futamban. Nem volt könnyű a kvalifikáció, a pálya egyik részén […]
Az utolsó utáni pillanatban hozta tető alá Kiss Norbi és a Révész Racing azt, hogy csak legyen magyar nyelvű közvetítése is a versenyhétvégéjének a cseh Autodrom Mostból. Úgy tűnik, hogy csak megérte szorgosan újra esportolóskodnia, hiszen kiépült egy olyan minőségi technikai bázis és stúdió, ahol kivitelezhető a tudósítás. Itt normál esetben a szimulátoros közvetítések zajlanak, […]
A hétvégén folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A nyíregyházi Révész Racing csapat Csehországba utazik. A munka azonban nem állhatott meg a nyári szünetben sem. A feszített tempó mellett nyáron általában az autósportban is tartanak egy rövid pihenőt. A kamion Európa-bajnokságon résztvevő csapatok szerelői viszont ezúttal csak pár napot kaphattak, ugyanis módosították a versenygépekre vonatkozó műszaki előírásokat, […]
Hosszabb szünet után, ezen a hétvégén a csehországi Autodrom Most pályája ad otthont a FIA Kamion Európa-bajnokság folytatásának. A cseh pálya a kezdete a szezon sűrű második felének, amely öt futamot foglal magában a következő hét hétben, a bajnoki döntő pedig október 16-17-én lesz az olaszországi Misanóban. 17 kamionversenyző áll majd rajthoz, amikor szombat délután […]