Brazil sajtóértesülések szerint Felipe Massa tovább harcol az igazáért, így az FIA és a Forma-1 után egykori csapata ellen is jogi lépéseket tehet. A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj mellett a sportág egyik sarkalatos pontját a 2008-as bajnokság alkotja. Pár másodpercig bajnoknak érezhette magát a brazil versenyző, ám Timo Glock nem tudta tartani a trükkös körülmények […]
Giancarlo Fisichella korábbi csapatvezetőiről és a 2000-es évek „cápáiról” nyilatkozott az elmúlt napokban. Az olasz versenyző 1996-ban, a Minardinál kezdte a pályafutását. Később megfordult a Jordannél, a Benettonnál, a Saubernél, a Renault-nál és a Force Indiánál is. 2005-ben és 2006-ban egy topcsapatban ülhetett, és végig nézhette, ahogy Fernando Alonso beírja magát az F1-es bajnokok történelmekönyvébe. […]
Felipe Massa nem tágít, és szeretne igazságot szolgáltatni a 2008-as világbajnoksággal kapcsolatban. A brazil versenyző a hazai futamán pár kanyar erejéig még világbajnoknak mondhatta magát, de az eső megtréfálta a mezőnyt. Lewis Hamilton az utolsó körben előzte meg a lassan haladó Timo Glockot, így megszerezte első bajnoki címét. Később kiderült, hogy a bajnokság utolsó harmadában […]
Flavio Briatore meglátása és tanácsa gyümölcsözőnek bizonyult, Alonsónak bejött az Aston Martinhoz igazolás. A kétszeres bajnok spanyol versenyző két év kihagyás után az Alpine-nal tért vissza a Forma-1 vérkeringésébe, majd tavaly elfogadta az Aston Martin ajánlatát. Ahogy nemrég rámutatott, menedzsere, a korábbi F1-es csapatfőnök Flavio Briatore tanácsa sokat nyomott a latba a döntésekor, bár akkor […]
Fernando Alonso elismerte, mikor felkereste az Aston Martin, nem igazán hitt a csapat 2023-as terveiben. Miután Sebastian Vettel a visszavonulás mellett döntött, Lawrence Stroll felkeresete az Alpine-nál versenyző spanyol világbajnokot. A felek elmondása szerint a megállapodást gyorsan megkötötték, így a bejelentésre is hamar sor került. Ugyanakkor a szkeptikus 41 éves pilóta nem igazán bízott a […]
Flavio Briatore szerint csak a szokásos történet zajlik Maranellóban, és a menedzsmentet kritizálta, amiért a tényleges cselekvés helyett szép ígéretek megfogalmazásával töltötték az időt. A Ferrari remekül nyitotta az új előírásokat hozó 2022-es évet, de a múlt nyár óta egyre lejjebb csúszik, és az idei két futam egyikén sem szerzett dobogós eredményt – tavaly csak […]
Flavio Briatore szerint Fernando Alonso jó döntést hozott, mikor elfogadta tavaly az Aston Martin ajánlatát és Sebastian Vettel helyére igazolt. A spanyol versenyző már egyszer szögre akasztotta sisakját. A McLaren-Honda újraélesztését követően a 41 éves pilótának elege lett a sikertelenségből, így egy ideig búcsút intett a száguldó cirkusznak. Az új szabályok viszont felkeltették a kétszeres […]
Azt gondolná az ember, hogy az 2022-es év TOP 10 legolvasottabb cikke is majd az immáron kétszeres holland világbajnok Verstappenről szól majd, de előre spoilerezek: nem! Kellően változatos lett az idei merítés, úgyhogy ezúttal eltekintünk attól, hogy mélyen filozofáljunk azon, hogy mi az irány a média ezen szegmensében is. Azért annyit tényleg csak zárójelesen, hogy […]
Fernando Alonso korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore szerint sikeres évek következnek a spanyol számára az Aston Martin csapatánál. A kétszeres világbajnok 2021-ben tért vissza a Forma-1-be az Alpine színeiben, két franciáknál eltöltött év után pedig váltott, és a silverstone-i csapathoz igazolt. Alonso már ki is próbálta új csapata idei autóját, az Abu Dhabiban rendezett szezonvégi teszten, […]