Új lelátókat épít a Hungaroring, mivel a július 31-én tartandó Magyar Nagydíjra szóló ülőhelyek nagy része január elejéig gazdára talált! A Supergold, illetve a Gold4 lelátóra korlátozott számban még kaphatók belépők, ám a többi tribünre kitehetjük a „megtelt” táblát, így a pálya vezetősége úgy döntött, hogy 2019-hez hasonlóan kiegészítő tribünöket épít a Bronz 1 és […]
Ma a Hungaroring sajtótájékoztató keretén belül mutatta be az idei Herendi porcelán kupákat, és ha már ott volt a fél magyar autósportos média, természetesen bejárhattuk az épülő Forma-1-es paddockot is. Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató a helyszínre látogató nézők számára fontos információkkal szolgált, majd a 2015 óta húzódó épületfelújításról is kérdeztük, és bizony, mondott újat ezzel kapcsolatban […]
A Volánbusz Zrt., a Hungaroring Sport Zrt. és a Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. 2021. május 31-én stratégiai együttműködésről szóló megállapodást írt alá. A háromoldalú megállapodás a felek szakmai kapcsolatainak hosszú távú megerősítésével, közös projektek végrehajtásával segíti a kormányzati közlekedéspolitikai célok megvalósítását. A közös munka a többi közt kiterjed a Hungaroring Sport Zrt. hivatalos eseményeivel kapcsolatos […]
Száz nappal a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtja előtt a Hungaroring Sport Zrt. bejelentette, hogy nézők előtt tervezi megrendezni az idei versenyhétvégét. A mogyoródi pálya Facebook-oldalán olvasható pénteki közlemény szerint a július 30. és augusztus 1. között majd érvényben lévő járványügyi óvintézkedések figyelembe vétele mellett szurkolók jelenlétében rendeznék a futamot. „A jegyértékesítés folyamatban van, és […]
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá szerdán a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA) és a Hungaroring Sport Zrt. A dokumentumot Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével. Az online sajtótájékoztatóval egybekötött aláíráson elhangzott, az együttműködés egyik célja az, hogy a Hajdúnánás mellett épülő gyorsaságimotoros versenypálya, valamint a Forma-1-es Magyar Nagydíjaknak is […]
Idén közel 200 napos hasznosításra van lekötve program a mogyoródi versenypályán – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója. „Reméljük, hogy teljes idényt tudunk lebonyolítani. A tavalyi év nagy tanulság volt, mert a külföldi turistákból élünk, így gyakorlatilag az összes bevételünktől elestünk” – fogalmazott csütörtökön az M4 Sport Sporthíradóban a sportvezető. Gyulay az előző […]
MTI sajtóközlemény: Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint 2023-ra megújulhat a mogyoródi Forma-1-es pálya főépülete, valamint a boxok és az azok mögött elhelyezkedő terület, az úgynevezett paddock. A sportvezető – aki 10 éve irányítja a versenypályát üzemeltető céget – az M4 Sport csütörtöki, Sporthíradó című műsorában azt mondta, mivel a létesítmény 1985-ben épült, […]
MTI: Jól vizsgázott a rendszer a koronavírus-világjárvány miatt kialakult helyzetben a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. „Nem ilyen 35. évfordulóra készültünk, de sportdiplomáciai és sportszakmai siker, hogy ebben a helyzetben egyáltalán tudtunk versenyt rendezni” – fogalmazott Gyulay az M1 aktuális csatornán hétfő reggel. Hozzáfűzte: a Forma-1 kereskedelmi […]
Ma délelőtt egy a Hungaroringen szervezett sajtóreggelin vettünk részt, melyen tájékoztatást is kaptunk a Magyar Nagydíj és a pálya jövőjéről, Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgatótól. Hamarosan hivatalosan is bejelentik, hogy 2027-ig biztosan lesz Magyar Nagydíj a Hungaroringen, illetve majd a Magyar Közlönyben lesz közölve, hogy miként lesz pénz a felújításra. A felújítás első ütemében a főépület kerül […]