A Formula E ezidáig szigorúan szabályzott egyes műszaki területeket, különösen az aerodinamika területén, második generációs autóik pedig speciális akkumulátorokkal mennek majd, egészen a 2020/21-es szezon végéig. Eközben a Mercedes és a Porsche is bejelentette Formula E programját, ők a hatodik szezonban csatlakoznak majd a már meglévő gyártókhoz. „A jövőbeni nagyobb költségek határozottan aggasztóak.” – mondta […]
A Forma-1-es csapatok költségvetései igencsak eltérőek. Míg a Ferrari tavaly 330 millió fontot költött, addig a Force India és a Sauber csal 90-95 millió fontból gazdálkodhatott. A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown korábban már hangot adott annak, hogy támogatja a költségvetési korlát bevezetését, és hozzátette, hogy „vannak olyanok, akik szerint szabványosítani kellene egyes elemeket”. Chase […]
A Magyar Nagydíjon újra hallhatta a közönség V10-es motorok zúgását, még ha nem is éles, aktuális F1-es autók által. Az élményt a Forma-1 „nem hivatalos tizenegyedik csapata”, az F1 Experiences kétüléses Minardijai szolgáltatták, az egykori csapatfőnök, Paul Stoddart vezénylete mellett, valamint Baumgartner Zsolttal és Patrick Friesacherrel a volán mögött. Paul Stoddart mindig is érdekes, és […]