Rajtbüntetését követően Valtteri Bottas abban bízik, hogy a Japán Nagydíj végére kifizetődik a Mercedes által választott alternatív gumistratégia. Bottas a második helyre kvalifikált a suzukai időmérőn, váltócserés rajtbüntetésének hála azonban csak a hetedik helyről rajtolhat majd. Ezt észben tartva a Mercedes a Q2-ben lágy gumikon küldte ki a finnt, aki így ezzel a keverékkel kezdi […]
Az FIA felhívta a csapatok figyelmét arra, hogy a verseny megkezdése előtt a rajtkockák mesterséges szárítását tiltja a szabályzat. Erre a malajziai félreértés után került sor. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Maláj Nagydíjon a Force India szóvá tette, hogy egyes csapatok szárítják a rajtkockát, azonban nem történt semmilyen intézkedés az ügyben. Japánban azonban jelezték […]
Ross Brawn úgy ítéli, hogy a sokat kritizált újonc, Lance Stroll már bebizonyította, hogy megérdemli helyét a Williamsnél. Sokan kritizálták az év elején Strollt hibáiért és fiatal koráért, valamint azt is megkapta, hogy csak a pénze miatt lehet helye az F1-ben. Honfitársa, Jacques Villeneuve például úgy aposztrofálta őt, mint a Forma-1 történetének legrosszabb újonca. Ross […]
Sergio Perez időközben kigyógyult vírusfertőzéséből, mellyel Malajziában küzdött, és kis híján azt is megakadályozta, hogy vezethessen Sepangban. Suzukában azonban már semmi nem akadályozza őt. „Azt hiszem, hogy 100 százalékos vagyok a hétvégére.” – mondta Perez. „Komoly vírusfertőzésem volt, eléggé kiütött, aztán egy kis időbe telt felépülni. De hétfőn már sokkal jobban éreztem magam. A múlt […]
Luca di Montezemolo szerint az olasz csapat teljesítménye elismerésre méltó, a Malajziában történtek ellenére. A Ferrari jelenlegi főnöke, Sergio Marchionne dühös lett az elmúlt versenyhétvége után, és változásokat akar a csapaton belül, elődje, Montezemolo azonban inkább bizakodó. „Azt hiszem, mindenki láthatja, hogy nagyot lépett előre idén a csapat, és közel vagyunk a győzelemhez.” – fogalmazott. […]
A Magyar Nagydíjat követően Kevin Magnussen közölte Nico Hülkenberggel, hogy „nyalja meg a golyóit”, miután a német szóvá tette, hogy Magnussen leszorította őt a pályáról. A Maláj Nagydíj közben rádión Fernando Alonso közölte csapatával, hogy „Hülkenbergnek igaza volt” Magnussennel kapcsolatban, és idiótának is nevezte a dán versenyzőt, miután némileg összeértek a kerekeik csatájuk közben. A […]
Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője meg van győzödve róla, hogy a Mercedes szándékosan utasította Valtteri Bottast, hogy tartsa fel őt a múlt hétvégi Malajziai Nagydíjon. Habár a Mercedes és Bottas is tagadta, hogy második számúként tartanák számon a tavalyi világbajnok, Nico Rosberg helyére érkező finn versenyzőt – Vettel szerint egyértelmű, hogy mi történt […]
A Haas csapat tárgyal a Maláj Nagydíj szervezőivel, az ügyben, hogy Romain Grosjean autója alaposan megsérült abban a balesetben, melyet egy felnyíló csatornafedél okozott. Az esetért kompenzációt akar a csapat a pályától. Grosjean kb 270 km/h-s sebességnél pördült meg, és 17G-vel csapódott a gumifalba a pénteki szabadedzésen, miután a csatornafedél a másodperc törtrésze alatt hasította […]
Egy újabb közepes teljesítményt tudhat maga mögött Valtteri Bottas. A Mercedes versenyzője csupán az ötödik helyen tudott célba érni a Maláj Nagydíjon. Úgy érzi, karrierje legnehezebb időszakát éli. A kétszeres futamgyőztes finn egész hétvégén szenvedett a balansszal és az új fejlesztési csomaggal, míg csapattársa egész hétvégén sokkal gyorsabb volt nála. Az utóbbi 9 futamon 7 […]