Lewis Hamilon eleinte nem, utólag viszont elítélte a Brit Nagydíj első körében pályára rohanó tüntetők cselekedetét. Nem mindenki tett azonban így, Gary Lineker 80-szoros angol válogatott korábbi labdarúgó szerint ugyanis semmi gond nem volt mások életének veszélyeztetésével. A televíziós közvetítésből teljesen kimaradt (aligha véletlenül), de a Brit Nagydíj első körében a Just Stop Oil klímaaktivista […]
Három hosszú évé már a rajongóknak, hogy a „Legends Parade” a Red Bull Ringen, mint esemény, amely az F1-es világbajnokság exkluzív kiegészítésével izgalomba hozza őket és felelevenít megannyi kedves emléket. Az emlékezetes betétprogram 2022-ben visszatér az Osztrák Nagydíjra, Spielbergben. „A Forma-1 öt évtizede” jelszó alatt az időszak hat legizgalmasabb és leglenyűgözőbb autóját mutatják be, egészen […]
Martin Brundle szerint az az elgondolás, hogy szabályt módosítsanak a delfinezés miatt, olyan lenne, mintha egy pulykát kérnének meg arra, hogy szavazzon a karácsonyra. A pattogás pár versenyző számára szinte elviselhetetlenné vált. George Russell és Lewis Hamilton már Bakuban felszólalt ez ellen, hiszen a Mercedest érinti inkább a jelenség mellékhatása. Ugyanakkor a Ferrari is delfinezik, […]
Martin Brundle, a Sky Sports szakkommentátora megbízható forrásokra hivatkozva állítja, heves viták zajlottak a versenyirányításban a Monacói Nagydíj első piros zászlós megszakítása után. A 63 esztendős expilóta gyökeres változásokat sürget. Nagyon úgy tűnik, hogy a Monacói Nagydíjon történtek csak tovább mélyítették a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1 vezetői közötti szakadékot, amit Martin Brundle, […]
A Forma-1 szurkolói újfent elégedetlenkedtek, miután a Netflix sikersorozatának egyik sztárja flegmán lerázta a Sky Sports szakkomentátorát, Martin Brundle-t, aki a szokásos sétáját csinálta a rajtrácson a Monacói Nagydíj kezdete előtt. A Sky Sports közvetítésben már évtizedek óta komoly hagyománnyal rendelkezik a verseny rajtja előtti grid walk. Ekkor a brit ex-F1-es a rajtrács végéről átsétál […]
Nagyon nem alakul jól az idei szezon Carlos Sainznak. A spanyol pilóta hiába rendelkezik a mezőny jelenlegi legjobb autójával, egyelőre pole pozíció és győzelem nélkül áll, miközben csapattársa már kétszer nyert. A Sky Sports szakkommentátora szerint, ha ez így megy tovább, Sainzot hamarosan Leclerc mögé parancsolják. Ausztráliai nullázása után Carlos Sainz csak egy helyet csúszott […]
A Sky Sports szakkomentátora, Martin Brundle egy erős Ferrariban reménykedik, már csak azért is, mert nagyon szeretné megnézni, hogy ezen körülmények között mire megy egymással a csapat két fiatal titánja, Charles Leclerc és Carlos Sainz. A maranellói istálló rendelkezik jelen pillanatban az egyik legerősebb pilótapárossal a Forma-1-ben és mindkét versenyzőjük elégedett a csapaton belüli helyzetével, […]
Az egykori Formula-1-es versenyzőből lett szakértő, Jenson Button egy nagyon érdekes történetet árult el a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönennel kapcsolatban. A finn, tavaly év végén vonult vissza a Forma-1-ből két évtizedes, fényes sportkarriert követően, és azt állítja, lehet, hogy soha többé nem teszi be a lábát a Forma-1-es paddockba. A Jégember egyelőre a családjával töltött […]
Martin Brundle szerint elfogadhatatlan az, ahogy Toto Wolff viselkedett a szezonzáró kapcsán. Az osztrák csapatfőnök érzelmesen élte meg az Abu Dhabi Nagydíjat. Miután bement a biztonsági autó a pályára, elkezdődött a kérlelési verseny. Christian Horner azonnal a versenyigazgatóhoz szólt, mikor nem akarta elengedtetni a lekörözött pilóták, majd miután Michael Masi megváltoztatta a véleményét Wolff kezdett […]