Fernando Alonso korábbi edzője új szerepet vállalt a MotoGP-ben Maverick Vinales oldalán. Fabrizio Maganzi fontos szerepet játszott Alonso 2005-ös és 2006-os bajnoki címeiben, de dolgozott együtt a 2012-es Spanyol Nagydíj győztesével, Pastor Maldonadóval, illetve Felipe Massával is. Az Apriliánál versenyző Vinales számára nagy extrát jelenthet új edzője tapasztalata, erről beszélt az Aprilia ügyvezetője, Massimo Rivola […]
A Ferrari pilótája Charles Leclerc nem volt hajlandó letagadni azt a felvetést, hogy szerinte meg kellene cserélni a csapaton belüli sorrendet. Már a szezon kezdete előtt Mattia Binotto csapatfőnök kijelentette, hogy Sebastian Vettel fog megkapni minden támogatást a világbajnoki cím megszerzéséhez. Ám két forduló után Leclerc jobban áll a pontversenyben, és ha a szerencse mellette […]
Massimo Rivola szerint 2018-ban egy teljesen másik Vettelt láthattunk, mint az eddig években. A korábbi Ferraris mérnök még a Toro Rossóban dolgozott együtt a négyszeres világbajnokkal és meglátása szerint a német versenyző volt a tavalyi év favoritja, ám a szezon közepén történt botlásai miatt nem sikerült végül diadalmaskodnia. ,,Nem tudom mi történhetett. Minden sportolónak szüksége […]
Massimo Rivola reménykedik abban, hogy Charles Leclerc is ugyanolyan esélyt kap a bajnoki címre, mint világbajnok csapattársa. Megoszlanak a vélemények Leclerc Ferraris szerepével kapcsolatban, sokan úgy vélik, hogy a sokra hivatott monacói, aki Räikkönnen helyére érkezett a csapathoz, akár le is győzheti Vettelt. Mások azonban úgy gondolják, hogy csak második számú pilótának szerződött a Scuderiához. […]