Az Aston Martinokon nem üzemelt tökéletesen az állítható hátsó szárny az előző nagydíjon, de a csapat arra készül, hogy több probléma nem lesz vele. Bakuban a célegyenesben lévő DRS-zónában volt probléma a zöld autók hátsó szárnyával szombat délelőttig, emiatt a becslésük szerint körönként két tizedmásodpercet vesztettek mindkét időmérőn. A vasárnapi versenynek bizonytalanul vágtak neki, hogy […]
A csapatoknak 2021 óta kell igazodniuk a költségvetési keret előírásaihoz, de egy váratlan mellékhatás problémáját már jelezték az FIA-nak. Ez mindegyik istállót érinti. A három legnagyobb fizetésű alkalmazottat és a pilótákat leszámítva az összes csapattag jövedelme a költségvetési plafon hatálya alá tartozik, így a bérversenyben nem lehet a végtelenségig emelni a mérnökök fizetését. Ez a […]
Mike Krack elmondta, hogy nagyjából egy éve ilyenkor jutott mélypontra az Aston Martin. A csapatfőnök elmesélte, hogyan ugrottak a mezőny végéről közvetlenül a Red Bull mögé. A jelenlegi formája alapján az istállótól már egy dobogós eredmény sem számít nagy meglepetésnek, Fernando Alonso mindhárom idei versenyen így ért célba. Egy éve ilyenkor viszont még a pontszerzés […]
Az Aston Martin nagyon boldog amiatt, hogy a Mercedes ügyfélcsapata lehet. A kanadai-brit csapat autója némileg hasonlít a tavalyi Red Bullhoz, amire már Christian Horner és Sergio Pérez is utalt. A Bikák nevetve megjegyezték, hogy három Red Bull is állt már dobogón, sőt, „elégedetten” figyelték milyen jól muzsikál idén is a 2022-es konstrukciójuk. Mindaddig a […]
Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy az idei Forma-1-es szezon egyik legnagyobb meglepetés csapata az Aston Martin. A Zöldek eddig valosággal taroltak Fernando Alonso vezérletével, aki az eddig mind a 3 futamon dobogóra tudott állni. A kétszeres spanyol világbajnok az AMR23 volánja mögött versenyről versenyre képes a Mercedesekkel és a Ferrarikkal harcolni, ami egy óriási előrelépés a […]
Az Aston Martin három dobogós helyezés után a futamgyőzelmet célozta meg, el is árulták melyik versenyen lesz a legtöbb esélyük erre. Nagyon jól kezdte az évet a kanadai-brit csapat. Az első három versenyen pezsgőzhettek, bár két alkalommal veszélybe került az eredményük. A dobogós helyezéseknek is örülnek, ám az istálló emelne a téten, és a futamgyőzelmet […]
A Ferrari, a Mercedes és az Aston Martin csapatfőnöke megvédte a sokat szidott versenyigazgatót az Ausztrál Nagydíj után. A legutóbbi versenyt káoszfutamként jellemezték a versenyzők és a média. Carlos Sainz fel volt háborodva a büntetése miatt, Max Verstappent a túl sok piros zászlós szakasz és újraindítás zavarta, Lando Norris a hideg gumik miatt panaszkodott, míg […]
Egyelőre az Aston Martin a 2023-as Forma-1-es szezon legnagyobb pozitív meglepetése. Senki nem számított arra, hogy a Zöldek Fernando Alonso révén már Bahreinben dobogóra tudnak állni. A silverstone-i csapat vezetője, Mike Krack pedig érhető okokból elégedett a látottakkal és ebből kifolyólag elégedetten is nyilatkozott a szezonnyitót követően. A luxemburgi szakvezető mindkét pilótájával elégedett, de Lance […]