George Russell és Lando Norris felhívták egymást, hogy együtt közöljenek egy nagyszerű hírt a Forma-1 rajongóival: még legalább tíz évig biztosan Silverstone-ban marad a Brit Nagydíj.
A technikai ördöge határozta meg a K&H SIM Liga powered by HUMDA ACC bajnokság második fordulójának eredményét, izgalmakban azonban a pályán sem volt hiány.
Közösségi médiás felületeiken üzentek a Holland Nagydíj lebonyolítói a korábban trófeát törő Lando Norrisnak és Max Verstappennek. A holland versenyzőre rá jár az rúd az elmúlt időszakban a díjak tekintetében. Minden a Brit Nagydíjon kezdődött, mikor az ünneplés közepette a McLaren versenyzője leverte a trófeát a dobogóról, és karcolás keletkezett az első helyért járó elismerésen. […]
Oscar Piastri a hétvégén megtekintette a MotoGP brit fordulóját, ám az egyik akciójával „kihúzta a gyufát.” Az ausztrál versenyző Silverstone-ba látogatott a hétvégén, hogy megnézze a kétkerekű konstrukciókat. A fiatal versenyző körbenézett szombaton a paddockban, és még Johann Zarco motorjára is felpattant. A 22 éves pilóta büszkén tette fel a képeket a közösségi médiás platformjaira, […]
„Már el is felejtettem, melyik oldalról szoktam beszállni” – így kezdődött, azonnali versenyzői szerződéssel végződött az a bizonyos múlt heti Pirelli-teszt Silverstone-ban, amelyen Daniel Ricciardo bebizonyította önmaga és a Red Bull számára, hogy érdemel egy második esélyt.
Sebastian Vettel is Silverstone-ban tartózkodott tegnap, ugyanis a hétvégén ismét Forma-1-es autót fog vezetni. A négyszeres világbajnok egy éve jelentette be, hogy visszavonul a száguldó cirkuszból. Így a 2022-es év utolsó versenyén elköszönt a sportág a német versenyzőtől. A 36 éves pilóta helyét Fernando Alonso vette át az Aston Martinnál, és a szezon első felében […]
Sergio Pérez sorozatban ötödjére nem jutott a Q3-ba, míg Max Verstappenre ismét nem volt ellenszer, így ismét a mezőny két különböző részéről indulhatnak vasárnap.
A Brit Nagydíj pénteki napjának legnagyobb meglepetése egyértelműen a Williams volt. Alex Albon és Logan Sargeant is nagyon erősen kezdte meg a csapatuk 800. F1-es hétvégéjét, és teljesen jogosan tekinthetünk rájuk egy fajta sötét lóként. Albon mindkét pénteki gyakorlást az előkelő 3. helyen zárta, amíg Sargeant inkább délután remekelt, ugyanis az amerikai újonc az 5. […]