Míg Max Verstappen ismét nyerni tudott, és a Red Bull konstruktőri bajnok lett, addig Sergio Pérez feje felett sötét felhők gyülekeznek. A mexikói versenyző egy kellemetlen hétvégén esett át Japánban. Már az időmérőn jócskán elmaradt csapattársától, míg a futamon „kétszer is kiesett”. A verseny első negyedében a 34 éves versenyző Lewis Hamiltonnal ért össze, így […]
A nyári szünet kezdetén Nico Hülkenberg és Carlos Sainz jövője kapcsán indultak be a találgatások. Belgiumban lezárta a száguldó cirkusz a 2023-as szezon első felét, így négy hetes szünetet tartanak az újabb hajrá előtt. A gyárak két hétig üzemelhetnek és készülhetnek az év második felére, míg a maradék időszakban kötelezően be kell zárniuk. A nyári […]
Az egykori német versenyző szerint a McLaren újonc pilótája még komoly fejtörést fog okozni Max Verstappennek a jövőben. Oscar Piastri a sprintnapon szárnyalt Belgiumban. A holland versenyző mellé kvalifikálta magát a sprintidőmérőn, míg a szombati futamon még a versenyt is vezette pár kör erejéig. Végül a fiatal ausztrálnak a második hellyel kellett beérni, ugyanis a […]
Az Aston Martin három dobogós helyezés után a futamgyőzelmet célozta meg, el is árulták melyik versenyen lesz a legtöbb esélyük erre. Nagyon jól kezdte az évet a kanadai-brit csapat. Az első három versenyen pezsgőzhettek, bár két alkalommal veszélybe került az eredményük. A dobogós helyezéseknek is örülnek, ám az istálló emelne a téten, és a futamgyőzelmet […]
A Ferrari, a Mercedes és az Aston Martin csapatfőnöke megvédte a sokat szidott versenyigazgatót az Ausztrál Nagydíj után. A legutóbbi versenyt káoszfutamként jellemezték a versenyzők és a média. Carlos Sainz fel volt háborodva a büntetése miatt, Max Verstappent a túl sok piros zászlós szakasz és újraindítás zavarta, Lando Norris a hideg gumik miatt panaszkodott, míg […]
Lewis Hamilton ismét feltépte a sebeit, és a 2021-es bajnokság utolsó futamára emlékezett vissza. Brazíliából kellemes emlékek is áradnak a hétszeres világbajnok felé, ugyanis első címét a dél-amerikai országban szerezte meg 2008-ban. Ugyan egy évvel korábban, a bemutatkozó szezonjában is bajnok lehetett volna Interlagosban, ám a McLaren hirtelen megadta magát, majd csodák-csodájára magához tért. A […]
A 2008-as Forma-1-es szezon meglehetősen izgalmas, és drámai finálét hozott a Brazil Nagydíjon. Ezen a napon, november 2-án. Lewis Hamilton (McLaren) az utolsó kör legvégén nyerte meg a bajnokságot, megszerezve ezzel első F1-es világbajnoki címét, mindössze második F1-es szezonjában. Előbb azonban Felipe Massa volt a világbajnok, annak leintése pillanatában, de csak pár másodpercig ünnepelhetett. Hamilton […]
Úgy tűnik, Mick Schumacher a szezon végén kiszorul a Haas csapatból, és így a Forma-1-es rajtrácsról is. A 23 éves németet az Egyesült Államok Nagydíja előtt figyelmeztette a csapattulajdonos, Gene Haas, hogy több pontszerző helyezést kell produkálnia, hogy újabb szerződést kapjon. Úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok Nagydíján pontszerző lehet, végül ez elmaradt az autó […]
A németek egykori Forma-1-es pilótája, Timo Glock most először beszélt nyíltan arról, hogy milyen fájdalmas körülmények között kellett távoznia az első csapatától, a Jordantől. Glock 2004-ben 22 évesen a Jordan színeiben debütált a Forma-1-ben, abban az évben négy versenyen állhatott rajthoz. Arra az idényre tesztpilótai szerződést kötött az ír istállóval, az idény korai szakaszában több […]