Timo Glock, egykori pilóta úgy véli, hogy Andreas Seidl szakértelme és erőfeszítései vezethetik vissza a McLarent a top 3-ba. Andreas Seidl 2019 tavaszán csatlakozott a wokingi csapathoz Zak Brown által azért, hogy segítségen az újjáépítésében. Seidl, aki korábban a Porsche diadalmas LMP1 programját is vitte a WEC-ben, azért érkezett a McLarenhez, hogy megfordítsa a csapat […]
Timo Glock szerint a Sainz és a Todt család jó kapcsolata is közrejátszhatott abban, hogy a spanyol pilóta kapta meg Sebastian Vettel helyét. Miután a német versenyző és csapata bejelentette, hogy 2021-től elválnak útjaik a sajtó szinte biztosra vette, hogy az olasz alakulat Sainz mellett fog dönteni. Két napra rá be is jelentették a 25 […]
A korábbi F1-es pilóta, Timo Glock szerint jó lenne, ha az új naptártervezet ellenére nem menne Németországon kívülre a DTM. Már a szezon előtti tesztet is el kellett törölni, azóta pedig a szezon felét későbbre halasztották a DTM szervezői. Márciusban megjelent az új versenynaptár, a tíz verseny helyszínből pedig változatlanul hat található Németországon kívül. Ebből […]
A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Ralf Schumacher biztos benne, hogy hazája motorsportja „kihal”, ha nem tesznek valamit hamarosan, mivel úgy érzi, hogy olyan kategóriák, mint például a gokart nem létezik Németországban. Korábban ez az ország számos versenyzőt adott a Forma-1 mezőnyének. A csúcs 2010 volt, amikor hét versenyzőt adtak a sportnak a németek: Michael Schumacher mellett […]
Egy ex-F1-es német beszélt egy másik ex-F1-es németről: Nevezetesen Timo Glock mondta el a véleményét Nico Hülkenberg Forma-1-be való visszatérési esélyeiről. „Ha egyszer valaki kiesik, mindig nagyon nehéz visszakerülni” – véli Glock. „Mindig sok a fiatal feltörekvő, ráadásul köztük olyanok is vannak, akik szponzorokat hoznak. Bonyolult a visszatérés a tapasztaltabbak számára.” Az utolsó királykategóriás éveit […]
Sebastian Vettel felülmúlhatja Charles Leclerc-t a Ferrari 2020-as autójával. Ez a véleménye az egykori Forma-1-ben versenyző Timo Glocknak, aki szerint a négyszeres világbajnok a tavalyi szezonban szemmel láthatóan küszködött az SF90-H nehéz vezethetősége miatt. „Ha megnézed a nyilatkozatait, akkor látszik, hogy sokkal elégedettebb, és jobban érzi magát az új autóban,” – véli a Toyota egykori […]
Timo Glock szerint a Ferrari erőforrásai körül kialakult ügy akár Sebastian Vettel távozását is eredményezheti. A négyszeres világbajnok szerződése idén lejár, így 2021-re szabadon igazolható. Mattia Binotto korábban már elmondta, hogy a vörösök célja a német versenyző megtartása, sőt már a tárgyalásokat is elkezdték, ám a bejelentés még várat magára. A 32 éves pilóta is […]
A négyszeres Forma-1-es világbajnok, Alain Prost úgy véli, hogy nehéz idő elé néz a Ferrari, tekintve, hogy a jövőben még inkább harcolni fog Sebasian Vettel és Charles Leclerc, csapaton belül, a vezető szerepért. A 22 éves Leclerc idén csatlakozott a Ferrarihoz, így a szezon elején egyértelműnek lehetett tekinteni, hogy a négyszeres bajnok Vettel a fő […]
Timo Glock megdicsérte Mick Schumachert, amiért rászánja az idejét arra, hogy teljes mértékben felkészüljön a Forma-1-re. Amíg mostanában rengeteg fiatal újonc mutatkozott be a száguldó cirkuszban, a hétszeres világbajnok fia valószínűleg a következő szezonban is a Formula 2-es bajnokságban fog versenyezni. Az ex F1-es Glock a német Focus magazinnak ezt nyilatkozta az ifjabb Schumacherről: „Tisztán […]