Rast hibátlan hétvégét zárt Zolderben, miután domináns győzelemmel csökkentette lemaradását az összetettben Müllerrel szemben. Glock indulhatott a pole-ból, de végül rossz rajtja miatt mégis a címvédő fordulhatott el elsőként a célegyenes végén, nyomában Habsburggal. Glock azonban meglökte az osztrákot, és mindketten a kavicságyban kötöttek ki. Ezzel Mike Rockenfeller jött fel a második helyre, mögötte van […]
René Rast harmadik győzelmét aratva közelített a bajnoki éllovas Müller felé, akit meg a második helyen álló Frijns előzött még meg. Az elmúlt hetekben megszilárdult a DTM jövője, de nem csak ezen a fronton javult a sorozat helyzete. Ekström kritikája ellenére úgy tűnik, kicsit izgalmasabb lesz az idei bajnokság, mint eddig. Müller győzelmi sorozatát most a […]
Amíg a Ferrari a 2019-es szezon második felében rendkívül versenyképes volt és sorra szerezték a pole pozíciókat és a győzelmeket, addig az idei szezonban ennek a teljesítménynek nyoma sem maradt. Ez nagy valószínűséggel az FIA-val kötött egyezmény miatt történt meg a Vörösökkel, ami miatt változtatniuk kellett a hajtásláncukon. Timo Glock szerint az olasz istálló emiatt […]
A svájci Nico Müller domináns győzelmet aratott bajnoki riválisa, René Rast és Marco Wittmann előtt a teljes nürburgi vonalvezetésen. Nem történt meglepetés a rajtnál, a pole-ból induló Müllert a szokásos duó, Rast és az előző hétvégén hazai győzelmet ünneplő Frijns követte. Mögöttük Loic Duval mutatott be egy kettős előzést még az első körben, ezenkívül Glock […]
Az Audi Sport Team Abt Sportsline versenyzője, Robin Frijns végre nyerni tudott a DTM-ben is, miután dominált Assenben, amely a negyedik fordulója a 2020-as szezonnak. Második a Team Phoenix’s pilótája, Loïc Duval lett, pedig küzdött a gumijaival. A dobogó legalsó fogkára a bajnokságot vezető Nico Müller állhatott. Az első rajtot le kellett fújni, mert az […]
Az utolsó lausitzringi versenyt meglepetésre két F1-es kötődésű BMW pilóta zárta élen, Lucas Auer és Timo Glock révén. Ezúttal száraz időben indult a futam, és az első helyről induló Frijns és Rast küzdött az vezető pozícióért. Sheldon van der Linde beragadt, de néhány másodperc késéssel, ő is a mezőny után tudott eredni. Müller megelőzésével Green […]
Timo Glock sajnálja, hogy Sebastian Vettel eredményei az elmúlt évek alatt feledésbe merültek. A német versenyző a 2010-es évek elején szinte szárnyalt a Red Bullnál, ám a hibrid-éra első évében úgy döntött, hogy otthagyja egykori csapatát és a Ferrarihoz igazol. A négyszeres világbajnok olaszországi kalandja azonban nem úgy sikerült, ahogy azt elképzelte. A kezdeti lendületet […]
Az utolsó magyar király dédunokája, Eleonore Habsburg és a korábbi Forma-1-es pilóta, Jérôme d’Ambrosio kimondták Monacóban a boldogító igent június 20-án. A 26 éves Eleonore és a 34 éves D’Ambrosio Monte Carloban a koronavírus-járvány miatt egyelőre csak a polgári esküvőjükön kelhettek egybe, és csak szűk körben. Egy későbbi időpontban azonban tervezik már az egyházi esküvőt […]
A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a német RTL 30 év után úgy döntött, nem közvetítik tovább a Forma-1 versenyeit a 2021-es szezontól kezdődően. Ezen bejelentés komoly hatással van a csatorna munkatársaira, beleértve Timo Glockot is. Az egykori német Forma-1-es versenyző szakértőként szokott feltűnni a német RTL Forma-1-es stábjában. Mivel a csatorna döntése végleges és […]