Míg az IndyCar évről-évre kevesebb oválpályán versenyez, az európai sorozatokba kezdenek visszatérni a döntött kanyarok. Elsőként a DTM tér vissza a Lausitzring régi vonalvezetésének egy részéhez. A 2000-es évek elején még CART versenyekhez használt oválpályát azóta átépítették, most azonban a német túraautó bajnokság mezőnye – az új autókkal – ismét használni fogja a pálya első […]
Liam Lawson nyert a Red Bull színeiben a Mercedes duója előtt, akik Vincent Abril és Maximilian Götz voltak, miután elindult az első GT3 alapokon nyugvó DTM futam szombaton, Monzában. Lawson az AF Corse Ferrari 488 GT3-mal egy viszonylag korai megállással megelőzte a Mercedesek kvartettjét. A Red Bull tehát győzelmet aratott a sorozatba való visszatérése alkalmából. […]
Timo Glock szerint a Ferrari nem akarta beismerni azt, hogy Charles Leclerc balesete idézte elő a bajt az autójában. A monacói versenyző a Q3 elején megfutotta a leggyorsabb kört, majd a második próbálkozása alatt falnak csapta versenygépét. A mögötte érkezők nem tudták befejezni a körüket, sőt még a piros zászló is előkerült, így már nem […]
Timo Glock szerint Lando Norris a „középmezőny főember”, így pedig keményen feladja a leckét Daniel Ricciardónak. A 2021-es idény a Mercedes és a Red Bull csatája mellett a tovább erősödő McLarenről, a Ferrariról és a gyengén kezdő Aston Martinról szól. A két nagycsapatot leszámítva a wokingiak állnak a legjobban, ugyanis a brit versenyzőjük az eddigi […]
Max Verstappen és Lewis Hamilton sem vezet hiba nélkül az idei szezonban. A Mercedes hétszeres világbajnoka az imolai versenyen rontott, de holland versenytársa is a kritikák kereszttüzében találta magát a Portimaoban elkövetett hibái miatt. Azonban a korábbi Forma-1-es pilóta Timo Glock a Red Bull fiataljának védelmére kelt a legutóbbi interjújában. A szurkolók egyre többet gondolkoznak […]
Két korábbi bajnok, újoncok, de DTM és GT veteránok is összecsapnak az újjászületett sorozatban, öt márka autóival. A német túraautó bajnokság a héten tartja a tesztjét Hockenheimben, mielőtt először versenyen is pályájára gurulnak az autók Monzában, június végén. Audi: Team Rosberg & Abt Sportsline Két „klasszikus” DTM csapat, eddig is a mezőny részét képezték. Az […]
Sebastian Vettel szerint még van olyan jó formában, hogy a győzelmek mellett világbajnok legyen. Tavaly májusban jelentette be a Ferrari, hogy ettől az évtől már nem tartanak igényt a német versenyző szolgálataira, így 2021-re a négyszeres világbajnoknak új csapatot kellett találnia magának. Számításait az átalakuló Racing Pointnál találta meg, akik ebben a szezonban már Aston […]
Az autósport rajongók ezen a hétvégén már tűkön ülnek, hiszen kezdődik a Rolex 24 Daytona, tehát az első komolyabb szórakozás az évben. Nem kevesebb, mint nyolc korábbi F1 versenyző is ott lesz a mezőnyben, konkrétan: Kevin Magnussen, Sebastien Bourdais, Felipe Nasr, Kamui Kobayashi, Juan Pablo Montoya, Robert Kubica, Giedo van der Garde és Timo Glock. […]
Max Verstappen azt mondta, technikai okai voltak annak, hogy alulteljesített a Török Nagydíjon. Lance Stroll pole pozícióját leszámítva, a holland versenyző úgy készülhetett a versenyre, hogy tempóját tekintve az egyik legnagyobb esélyese a futamnak. Azonban honfitársa Robert Doornbos szerint, ami történt az „Max egyik legrosszabb teljesítménye volt ez a Forma-1-es karrierje során.” Egy másik korábbi […]