Kezdőlape-MobilityA WTCC utolsó bronzérmese erősíti majd a Hyundai elektromos csapatát

A WTCC utolsó bronzérmese erősíti majd a Hyundai elektromos csapatát

-

A Hyundai két fejlesztőpilótája – Augusto Farfus és Jean-Karl Vernay – mellett Yvan Muller korábbi mentoráltja, John Filippi és a világbajnoki veterán, Tom Chilton vezetheti majd az elektromos Velostert.

Farfus és Vernay bejelentése nem meglepetés. A brazil már korábban is az elektromos projekt része volt, 2020-ban ezért nem indult a világkupán.

„Jó lesz újra a Hyundai Motorsport színeiben versenyezni a Veloster N ETCR-rel.” – jelentette ki a tengertúlon BMW-t vezető Farfus. – „Szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy rengeteget tesztelhettem az autót.”

Vernay idén csatlakozott a márkához, nemcsak az autó fejlesztésében, hanem a WTCR-ben is.

„Ebben az évben eléggé elfoglalt leszek a Hyundainak köszönhetően. De nem is lehetnék boldogabb emiatt. A két autó más lesz, ahogy a sorozat is, de nem hiszem, hogy ez probléma lenne. Talán segít is majd, hiszen a rövid csatákban gyorsan kell előzni, ez a készség pedig a WTCR-ben javamra válhat.”

Tom Chilton 2017-ben bronzérmes és privát bajnok lett a WTCC-ben, azóta a brit túraautó bajnokságban (BTCC) vezetett, ezt idén is folytatja majd.

„Az elektromos meghajtás új kihívás számomra, de a Hyundai csapatának részeként szerintem a legjobb helyen vagyok, hogy a győzelemért küzdjek.”

„Johnnal más korábban dolgoztam együtt, de most először leszek egy garázsban Augustóval és Jean-Karllal. Ők nagyon sikeresek a TCR kategóriában és a túraautókkal, szóval biztos vagyok benne, hogy erősek lesznek, és jó viszonyítási alap, akikhez hasonlíthatom magam.

John Filippi 2018-ben volt WTCR mezőny tagja, tavaly pedig a TCR Europe második helyét szerezte meg, Mehdi Bennani mögött.

„Bár tavaly már versenyeztem egy Hyundai típussal, ez nagy változás lesz számomra. Kihívás lesz, de ez olyasmi, amit már várok. A teszteken szeretnék majd hozzászokni az autóhoz. Minden új lesz: az autó, a csapat és a versenyformátum is.”