back to top
KezdőlapTouring CarDTMBerger "mélységesen sajnálja", hogy az Audi is távozik

Berger „mélységesen sajnálja”, hogy az Audi is távozik

-

Gerhard Berger, a DTM anyavállalatának (ITR) elnöke elmondta, hogy „mélységesen sajnálja”, hogy az Audi úgy döntött, 2020 végén kivonul a DTM-ből.

Az Audi döntésének eredményeként a BMW marad az egyedüli gyártó a bajnokságban.

„Nehéz nap a mai a motorsport számára Németországban és Európa-szerte is.” – mondta Berger egy közlemény. „Mélységesen sajnálom az Audi döntését, hogy kiszáll a DTM-ből a 2020-as szezon után.”

Igazán nehéz helyzetbe kerülhet ezzel a bajnokság, mivel már az is eléggé megroppantotta, mikor 2018 végén a Mercedes AMG kiszállt. Illetve az Aston Martin csak egy szezont élt meg a DTM-ben.

A DTM helyzetén nyilvánvalóan a koronavírus-járvány is csak rontott, hiszen ők sem tudták még megkezdeni a 2020-as bajnokságot.

„Ez a döntés ront a helyzeten, és a DTM jövője most nagyban függ a partnereink és szponzoraink reakciójától.” – tette hozzá Berger.

Fő célja most az, hogy izgalmas és versenyképes szezonnal tudjon szolgálni a közönségnek idén.

„De a lehető leghamarabb biztonságos tervvel akarok szolgálni a résztvevő csapatainknak, szponzorainknak és mindenkinek, akinek munkája a DTM-től függ.” – mondta Berger.