KezdőlapTouring CarDTMGlock: a DTM akár maradhatna idén csak Németországban

Glock: a DTM akár maradhatna idén csak Németországban

-

A korábbi F1-es pilóta, Timo Glock szerint jó lenne, ha az új naptártervezet ellenére nem menne Németországon kívülre a DTM.

Már a szezon előtti tesztet is el kellett törölni, azóta pedig a szezon felét későbbre halasztották a DTM szervezői. Márciusban megjelent az új versenynaptár, a tíz verseny helyszínből pedig változatlanul hat található Németországon kívül.

Ebből egy, Zolder sorsa még kétséges a belga szigorítások miatt, illetve a Nürnberg központjában található Norisring fordulója is elmaradhat.

Glock 2013-ban, F1-es karrierjét befejezve csatlakozott a DTM mezőnyéhez, és azóta öt futamgyőzelmet szerzett. Szerinte érdemes lenne a motorsportos válságban lévő Németországban maradni.

„Természetesen, hogy a sorozatot Németországban koncentráljuk, az is egy opció. Jó pályáink vannak. De ehhez a jelenleg érvényben lévő szerződéseket is végig kell vizsgálni. Milyen változásokat engednek meg? Mit lehet tenni?” – tette fel a kérdést.

„A DTM a német piacra született, és ott is bontakozott ki. Van elég versenypályánk, például Hockenheim, Nürburgring, Lausitzring és Oscherleben. Emellett csomó tesztpálya is van, amit akár lehetne is használni.”

Oschersleben az egyetlen, ami nem szerepel az idei naptárban, bár korábban mentek itt is a német túraautók. A DTM ezenkívül megkereste a Sachsenringet is egy esetleges zártkapus futammal kapcsolatban, de a szászok nemet mondtak a lehetőségre.

„A költségek szempontjából is jobb lenne, mint egy normális szezont futni, mind a csapatoknak, mind a szervezőknek.” – mutatott rá.

Az ITR (a sorozat szervezői – a szerk.) első embere, Gerhard Berger eleinte kizárta, hogy nézők nélkül útjára induljon a szezon, de később megváltoztatta az álláspontját ezzel kapcsolatban.

„Az még rosszabb lenne, ha egyáltalán nem versenyezhetnénk. Nagyon nehéz lenne megrendezni egy versenyhétvégét a szurkolókkal együtt. Ez most lehetetlennek tűnik, de lehet hogy még változni fog a helyzet.” – jelentette ki Glock ezzel kapcsolatban.