KezdőlapTouring CarDTMJamie Green nyert tegnap, de a két bajnoki éllovas rajtbüntetéssel kezdheti az...

Jamie Green nyert tegnap, de a két bajnoki éllovas rajtbüntetéssel kezdheti az utolsó futamot

-

A DTM szezonzáró hétvégéjének első versenyén, szombaton, Timo Glock rajtolhatott az élről, Maxime Martin és Jamie Green elől, miközben Mattias Ekström csak a 10. helyre tudott kvalifikálni.

Glock jól rajtolt, miközben Green gyorsan megelőzte Martint. Glock egy ideig tartotta az első helyet, azonban a 36. körben Green őt is megelőzte, bár nem ment simán a manőver, össze is ért a két autó. Az esetet vizsgálni is kezdte a versenybíróság.

A boxkiállások időzítése azonban Rockenfellernek kedvezett, így ő is Glock elé tudott kerülni.

Végül Green megnyerte a versenyt Rockenfeller és Glock előtt, miközben a bajnokság éllovasa, Ekström csak a 11. helyen ért célba, így nem szerzett pontot.

A verseny után a bajnoki címért csatázó két versenyző, Ekström és Green is büntetést kaptak, így a szezon utolsó versenyét, vasárnap, előbbi 5, utóbbi versenyző pedig 10 rajthelyes büntetéssel kezdheti majd meg.

A svéd versenyző a Maro Engellel szembeni egyik manőverét találták túl erőszakosnak, míg Green esetében azt kifogásolták, hogy nem hagyott Glocknak elég helyet, mikor igyekezett megelőzni őt.

Egyetlen versennyel a vége előtt 172 pontjával Ekström vezeti a bajnokságot, a 163 pontos Green, a 159 pontos René Rast és a 152 pontos Rockenfeller előtt, akik matematikailag még mind bajnokok lehetnek.

A szezonzáró versenyre ma, 15.13-kor kerül majd sor.

Ki lesz a DTM 2017-es bajnoka?

  • Mattias Ekström (70%, 7 Votes)
  • René Rast (20%, 2 Votes)
  • Jamie Green (10%, 1 Votes)
  • Mike Rockenfeller (0%, 0 Votes)

Total Voters: 10

Betöltés ... Betöltés ...