KezdőlapTouring CarDTMLamborghini sztárja azt hitte, ott helyben véget ért a versenye

Lamborghini sztárja azt hitte, ott helyben véget ért a versenye

-

Mirko Bortolotti, a Lamborghini gyári pilótája magabiztosan vezette a DTM első idei futamát, de az újraindításnál egy technikai hiba miatt visszaesett.

„Elég jó napunk volt a biztonsági autóig, ahol is egy probléma egy jobb pozícióba került nekünk, mint amit végül szereztünk.” nyilatkozta az olasz.

A sors iróniája, hogy a safety car pont csapattársa, Rolf Ineichen miatt jött ki, aki alatt megállt a Lamborghini a pályán.

„Úgy tűnt, mindent az irányitásunk alatt tartunk, aztán az újraindítás nem úgy jött össze, ahogy akartam.”

Bortolotti így visszaesett néhány helyet, de vérmesen küzdött, hogy megmaradjon a jó eredmény. Végül a harmadik helyen haladó Maro Engel mögé ragadt be, és csak az utolsó körre fordulva tudott elmenni mellette.

„Azért így is boldognak kell lennem, mert azt gondoltam, hogy vége, mert elveszettem a motorerőt abban a pillanatban. Azt gondoltam, ennyi volt. De szerencsére rögtön utána tudtam gyorsítani, és megmentettük a helyzetet. Fel is jöttem jó helyre, és jelentős pontokat szereztem.”

A késlekedésével a mögötte érkezőket is feltartotta. A kavarodásban többen is kiestek, köztük a sorozat háromszoros bajnoka, René Rast.

Bortolotti a negyedik helyen küzdött ezután Maro Engellel, és az utolsó körre fordulva meg is tudta előzni őt, így a tempója nem maradt trófea nélkül.

Vasárnap aztán duplázott is a dobogókat illetően, a Lamborghini pilótája ennek köszönhetően pedig vezeti a bajnokságot.