A hétvégi nürburgringi 4 órás verseny kommentátora által Max Verstappenről megfogalmazott vélemény elég nagy lendületet vett az online térben – a holland egyik új csapattársa, Daniel Juncadella egy sor érvet listázott annak bizonyítására, hogy a négyszeres bajnok milyen gyorsan belerázódott a sportautózásba.
A Ferrari várhatja a legjobb helyzetből a WEC hétvégi szezonzáróját, amelyre pontelőnnyel érkezik, amihez komoly teljesítmény-javító intézkedések társulnak.
A holland pilótát a tavaly és az idén is összeboronálták a Mercedes F1-es csapatával, de nem hagyta ott a Red Bullt. Más területen viszont most közös kalandba kezdett a csillagos márkával.
Max Verstappen az F1-es hétvégék közötti szünetben is szerzett egy győzelmet, miután a vezetést a rajtnál átvéve, két óra alatt egyperces előnyt autózott ki GT3-as Ferrarijával az NLS nordschleifei hosszútávú versenyén, amivel váltótársa, Chris Lulham könnyedén tudott gazdálkodni a leintésig.
Feltűnő szerepléssel és remek eredménnyel mutatkozott be a GT3-as mezőnyben Max Verstappen, aki ezen a hétvégén az NLS-ben a csúcskategóriában is bemutatkozik, és nem volt messze attól, hogy rajtelsőséget szerezzen az időmérőn.