KezdőlapTouring CarEnduranceVerstappen szinte meghackeli az autósportot, a Ferrari után most a Mercedes is...

Verstappen szinte meghackeli az autósportot, a Ferrari után most a Mercedes is róla posztol

-

Max Verstappenék rajtolhatnak a pole-ból az NLS e hétvégi fordulójának négyórás versenyén – a második helyezettnél is közel két másodperccel gyorsabb kvalifikációs időről maga a holland gondoskodott a Mercedes-AMG GT3 Evo volánjánál.

Verstappen sportautós karrierje körül az elmúlt hónapokban is zajlottak az események: a holland a tavalyi szárnypróbálgatások után idén fokozza versenyprogramját a Nordschleifén, ahol rajthoz készül állni a május 16-17-i 24 óráson. Erre való reagálásként hozták egy héttel előrébb az NLS jelenlegi fordulóját a szervezők, hogy a négyszeres világbajnoknak ne legyen ütközése az F1-es naptárral, és a felkészülés jegyében részt tudjon rajta venni, ez ugyanis feltétele az egynaposon való indulásnak. Teszi ezt a gyári támogatású Winward Racing csapattal, de Verstappen Racing néven nevezve, egy a legerősebb kategóriában induló Mercedes-AMG GT3-as autó volánjánál, amin Jules Gounonnal és Daniel Juncadellával osztozik ezen a hétvégén.

A szombat délelőtti időmérőn először Juncadella ült az autóba, majd a folytatásra átadta azt Verstappennek, és a holland futotta meg azt a 7:51.751-es köridőt, ami pole-pozíciót ért a csapat számára, hiszen 1,974 másodperccel gyorsabb volt a második helyen végző audis Christopher Haase idejénél.

Az F1-ben a Red Bull-lal versenyző pilóta így azt is elérte, hogy fél éven belül két ottani rivális márka, a Ferrari és a Mercedes is az ő sikerét ünnepelje, hiszen tavaly szeptemberben még egy Ferrarit vezetve versenyzett itt és jelent meg a Scuderia weboldalán, most pedig a Mercedes sportprogramjának közösségi oldalai számolnak be a remekléséről.

A 4 órás verseny még ugyanezen a napon, 12 órai kezdettel indul, amire Verstappen a nyilatkozataiban óvatos célokat tűzött ki, kiemelve, hogy a versenyzőcserével járó bokszkiállás is szokatlan számára, és az autóval sincs még sok tapasztalata. Egy mondatával viszont célzott rá, miért élvezi idén sokkal jobban a sportautókkal való versenyzést, mint az F1-et:

„Itt legalább lehet padlógázon vezetni, nem kell az akkumulátorra figyelni.”