KezdőlapTouring CarTCRHomola a TCR Europeban indul a Targettel!

Homola a TCR Europeban indul a Targettel!

-

Mat’o Homola bejelentette, hogy a WTCR helyett ő is idén a TCR Europeban indul. A szlovák pilóta 18. lett tavaly a WTCR-ben a Peugeot 308TCR-rel, amelyet a DG Compétition készített fel, de csak egy győzelmet szereztek, Vila Realban. A DG Sport elhagyja a sorozatot, miután a Peugeot csökkenti a TCR projekt támogatását. Homola így az európai versenyszériába igazol, így ő lesz a negyedik versenyzője a Target Competition istállónak.

Homola így egy Hyundai i30N TCR-t vezethet majd, egykori csapattársa Dušan Borković, illetve Andreas és Jessica Bäckman mellett, akik a TCR UK-ban és a svéd túraautó bajnokságban versenyeztek eddig. Homola így látja a helyzetét:

„A csapat nagyon motivált, komolyak a célok, így nagyon is örülök, hogy ennek a részese lehetek. A hangulat a csapatnál nagyszerű, úgy érzem, hogy egy nyertes család tagja lehetek újra. Annak is kifejezetten örülök, hogy nem egyedül megyek majd a versenyekre, hanem a korábbi mérnököm, Jaro Krajci is velem tart. Remek közös emlékeink vannak, és mindig ott volt a sikereimnél. Az, hogy egy Hyundai i30 N TCR-t vezethetek, álomszerű. Tavaly képes voltam pár Hyundai-t magam mögött tartani, de az év nagy részében előttem voltak. Most én is az egyik ilyen szörnyeteget vezethetem! Ígéretes a szezon, érzem a csontjaimban, hogy a győzelmekért szállhatok harcba!”

Homola a hazájában Hyundai nagykövete is lesz az N szériának, és ő immáron a harmadik versenyző, aki a tavalyi WTCR szezon után idén a TCR Európában találhatja magát. Denis Dupont ugyanis a Comtoyou Racing Audijával, John Filippi pedig a Vuković Motorsport Renaultjával indul majd az európai szériában.