KezdőlapTouring CarTCRMár csak egy helyszín hiányzik a teljes 2023-as TCR World Tour versenynaptárhoz

Már csak egy helyszín hiányzik a teljes 2023-as TCR World Tour versenynaptárhoz

-

Uruguay és Argentína is szerepel majd az első TCR World Tour naptárban, miután hivatalosan is megerősítették a 2023-as két dél-amerikai versenyhelyszínt.

A szezonnyitó négy európai fordulót követően a World Tour augusztusban egymást követő hétvégéken rendezi meg a dél-amerikai versenyeit: az El Pinarban megrendezésre kerülő Autódromo Víctor Borrat Fabini pályán augusztus 18-20-án, majd egy héttel később San Luisban. Mindkét rendezvényen a TCR World Tour versenyzői a TCR South America sorozat állandó résztvevőivel együtt fognak versenyezni. Marcello Lotti, a WSC elnöke így nyilatkozott:

„Nagyon örülök, hogy véglegesítettük a TCR World Tour dél-amerikai rendezvényeinek a szerződéseit, és szeretnénk köszönetet mondani a TCR South America promóterének, az uruguayi AUVO-nak és San Luis tartomány kormányzójának a támogatásért. Nagyon szerettük volna a TCR World Tourt oda is elvinni, mert a túraautóversenyzés rendkívül népszerű a régióban, és azért is, mert a TCR Dél-Amerika az első két idényében során a világ egyik legversenyképesebb TCR-sorozatává nőtte ki magát.”

A TCR South America elnöke, Federico Punteri szintén örömmel erősítette meg a versenyek időpontjait:

„Büszkék vagyunk rá, hogy 2023-ban újra a legjobb nemzetközi versenyeket hozhatjuk el Uruguayba és Argentínába. Ez egyértelműen jelzi a TCR globális támogatottságát, és azt, hogy ennek a motorsport-sorozatnak a koncepciója tovább növekszik. Öröm lesz, hogy a legjobb túraautó versenyzők osztoznak a pályán a TCR South America mezőnyével. Nagyon keményen dolgoztunk minden érintett féllel, hogy ezt véglegesítsük, és külön köszönetet szeretnénk mondani az uruguayi AUVO-nak és annak elnökének, Julio Maglione-nak, valamint San Luis tartomány kormányzatának a bizalomért, hogy a TCR South America-val együtt a világ legjobb túraautó-pilótái a mi régiónkban versenyezhetnek.”

Mivel Makaó várhatóan betölti a szezonzáró szerepét, már csak egy eseményt kell még megerősíteni a naptárban, amely várhatóan egy második futam lesz ausztrál földön a bathursti dátum előtt.

A World Tour 2023-as tervezett naptára
Április 28-30. – Portimao – Portugália (TCR Europe)
Május 26-28. – Spa – Belgium (TCR Europe)
Június 9-11. – Vallelunga – Olaszország (TCR Italy Cup)
Június 16-18. – Hungaroring – Magyarország (TCR Europe)
Augusztus 18-20. – El Pinar – Uruguay (TCR Dél-Amerika)
Augusztus 25-27. – San Luis – Argentína (TCR Dél-Amerika)
Novmeber 3-5. – Ausztrália*
November 10-12. – Bathurst – Ausztrália (TCR Ausztrália)
November 17-19. – Makaó – Kína*

* = Meg nem erősített helyszín

Így nézheted majd idén az új TCR World Tour-t, és Michelisz versenyeit