Véget ért a TCR World Tour, egyben Michelisz Norbert 2025-ös szezonja.
Joshua Buchan győzelmét hozta a TCR World Tour makaói szezonzárójának második, egyben utolsó futama, amivel a 30 esztendős pilóta lett az első ausztrál a makaói futam 63 éves történetében, akinek sikerült nyernie a túraautósok mezőnyében. Meg is kellett dolgoznia a sikerért, hiszen valaki mindig támadta és védekezésre kényszerítette őt.
Buchan a pole-ból kezdett, melllőle pedig Ma Qing Hua rajtolt. A magyar drukkerek eközben a 7. rajtkockát kellett figyeljék, hiszen innen indult az első futamon az első kör végén kieső Michelisz Norbert. A lámpák kialvása után Buchan maradt az élen, Ma azonban Micheliszhez hasonlóan két helyet veszített.
Az élen ezután a 2. helyre felkapaszkodó Santiago Urrutia szorongatta Buchant, de utóbbi körről körre jól védekezett, mígnem a 7. körben az uruguayi megpróbált bevetődni az ausztrál mellé, a két autó azonban összeért, Urrutia pedig ezután Mikel Azconával is ütközött és bal hátsó defekttel a bokszutca felé vette az irányt.

De nemcsak ő, hanem Azcona is erre a sorsra jutott, így a hajrában Ma volt az, aki nyomás alá helyezte Buchant, de végül hiába végzett mögötte kevesebb, mint fél másodperccel, a győzelmet nem tudta kicsavarni riválisa kezéből. A harmadik helyen Thed Björk, a negyediken Ignacio Montenegro, az ötödik pozícióban pedig Esteban Guerrieri végzett.
Utánuk Néstor Girolami, Max Hart és Michelisz Norbert volt a sorrend, a magyar versenyző tehát nyolcadikként zárta a szezont, miután az utolsó körben nekiment az újdonsült bajnok Yann Ehrlacher-nek, aki ennek követeztáben a falnak ütközött.
Michelisz a bajnoki pontversenyben is a 8. pozícióban zárt 290 ponttal, míg a 484 ponttal bajnok Ehrlacher mögött Thed Björk lett a második (460 pont), Esteban Guerrieri (385 pont) pedig a harmadik.
