KezdőlapTouring CarWTCR2020-ban a MotorLand Aragónba megy a WTCR

2020-ban a MotorLand Aragónba megy a WTCR

-

Spanyolországban is lesz WTCR 2020-ban, miután hivatalosan is bejelentették, hogy a túraautó világkupa MotorLand Aragónba is ellátogat majd. Természetesen a FIA túraautó bizottságának is még el kell fogadnia majd ezt, de elfogadása esetén az új széria először látogat el spanyol földre, mert utoljára 2012-ben, még a WTCC korszakában jártak komoly túraautók, Valenciában.

Pontos időpontja még nincs a versenynek, legelőbb majd a 2020-as versenynaptár ismertetésekor derülhet erre majd fény. Santiago Abad, a pálya menedzsere mindenesetre elégedett:

„MororLand Aragón világszinten referencia az autóiparnak, ahol privát ügyfelek és versenycsapatok különféle kategóriákból és országokból jönnek tesztelni a létesítményünkbe. Az, hogy rendezhetünk spanyol WTCR futamot, büszkeséggel tölt el bennünket, hiszen régiónknak komoly autósportos múltja van. Kiváló értéke lesz ez a verseny is a nemzetközi rendezvényeinknek MotorLand Aragónban.”

Az 5.344 km-es pályát Hermann Tilke tervezte a Pedro de la Rosa segítségével, 2009-ben nyitott és jelenleg leginkább a MotoGP versenyeiről ismert.