KezdőlapTouring CarWTCRA Comtoyou Cuprákkal is indul, és Aurélien Panisszal!

A Comtoyou Cuprákkal is indul, és Aurélien Panisszal!

-

A Comtoyou Racing bejelentette, hogy két Cuprával is képviselteti magát a 2019-es WTCR-ben, és egy újabb évre alkalmazzák Aurélien Panist is. A csapat tavaly négy Audi RS 3 LMS-sel képviseltette magát, de a szabályváltozások miatt 2019-ben már csak négy autóval képviselhetik magukat a gyártók. Az Audi esetében marad is egy két autós felállás a WRT-nek, és a Comtoyu csapat egyik része is marad a német márkánál, amelyeket Niels Langeveld és Frédéric Vervisch vezethetnek majd.

Panis így innen kénytelen volt menni, de marad. A 24 éves pilóta tavaly 17. lett az összetettben, a legjobb helyezése egy negyedik hely volt, Japánban. A versenyző így nyilatkozott az új kihívásról:

„Láthattuk tavaly, hogy Pepe Oriola, de más versenyzők is milyen gyorsak azokkal az autókkal, minden pályán. Így ezzel én is elégedett leszek, és örömmel dolgozom majd a Cuprával, és folytatom a versenyzést a Comtoyou Racingnél. Tavaly nem volt könnyű az első szezon, de sok mindent megtapasztaltam, és végeredményben jó volt a sebességem, a top tízben küzdhettünk, sőt volt amikor az első öt között. Az idei évben az a célom, hogy a legjobb versenyzőkkel harcolhassak, és akár a dobogón is végezzek. Örülök, hogy maradhatok a WTCR-ben, mert fontos az, hogy folytathatom, és hónapok munkájának élvezhetem majd a gyümölcsét.”

A csapatvezető Jean-Michel Baert elárulta, hogy nagyon elégedett a Cupra programjukkal, illetve hogy Panis eltölthet náluk egy újabb szezont:

„Nagyon boldog vagyok, hogy megújíthattam Aurélien szerződését. Ugyanazon értékeket képviseli, mint a Comtoyou Racing. Ő egy nagyon tehetséges fiú, aki minden évvel csak tapasztaltabb lesz. 2017-ben pedig nyert Buriamban már TCR futamot. A bejelentés egyértelművé teszi a partnerségünket is a Cuprával. Jaime Puig már régóta akart velünk dolgozni, és remélem, hogy nagyon sikeresek leszünk. Egy biztos: komoly eredményeket várunk ettől az új kapcsolattól.”