KezdőlapTouring CarWTCRYvan Muller és Thed Björk Hyundai-jal indulnak az idei WTCR szezonban!

Yvan Muller és Thed Björk Hyundai-jal indulnak az idei WTCR szezonban!

-

Yvan Muller bejelentette, hogy visszatér, és 2018-ban a túraautó világkupán indul saját csapatával, az Yvan Muller Racinggel, valamint leigazolta a regnáló WTCC bajnokot, Thed Björköt is a csapattársának.

A négyszeres WTCC bajnok létrehozta a saját szuper WTCR-es csapatát, melyben helyet kap a négyszeres skandináv túraautó bajnok Björk, valamint ő, és Hyundai i30 N TCR autókkal indulnak majd harcba, ahogy teszi azt egy másik csapatnál ugyanilyen technikával Michelisz Norbi és Gabriele Tarquini is. Björk gyakorlatilag kénytelen itt indulni, hiszen a Cyan Racing, ahol eddig versenyzett, a saját versenytechnikájával nem készült el a 2018-as évre.

Muller 2016 végén visszavonult a profi autóversenyzéstől, miután második lett akkor a WTCC-ben, a Citroennel, akiknél hérom évig volt gyári versenyző.Tavaly már egy alkalomra visszaült a volán mögé, a Polestar Cyan Racing Volvo S60-asba, hogy ezzel is segítse Björk bajnoki címért folytatott harcát, de akkor a francia azt állította, hogy nem érintette meg újra nagyon a versenyzési vágy, és nincs kedve komolyan visszatérni. A 48 éves pilóta azonban átgondolta mindezt, és nem is kérdés hogy ő és Björk komoly favoritok a 2018-as WTCR bajnoki címre.

Muller így nyilatkozott a visszatéréséről:
„A célom már más, mint a múltban. A saját karrieremmel már végeztem, a fókuszom inkább már a csapaton van, illetve a fejlesztéseken, mint hogy kiemelkedő eredményeket érjek el. Örömmel tölt el, hogy Thedet is sikerült bevonnom, bízik bennem, és én is benne. Kétség sem férhet hozzá, hogy remek versenyző, tudom, mert tavaly az egész szezont vele töltöttem.”

Björknek úgy nézett ki egy ideig, hogy hiába nyerte meg 2017-ben a túraautó világbajnokságot, partvonalon kívülre reked, mert a Polestar képtelen jelenleg autót indítani az új WTCR rendszerben, de így, hogy Muller csapatában privát Hyundai-jal versenyezhet, úgy néz ki, hogy a svéd pilótának újabb esélye lesz, egy világszinvinalú versenysorozat megnyerésére:
„Izgatott vagyok, amiért visszatérhetek 2018-ban is, pláne Yvannal, hiszen tavaly remekül tudtunk együttműködni. Az, hogy versenyezhetek vele az új szabályok szerint igazán motivál és inspirál. Sok új dolgot kell megtanulnunk, és kemény lesz a verseny, de a célom mindig is az volt, hogy nyerjek.”