Egy érzelmi hullámvasút volt a HELL-KCMG csapat számára a WTCR hungaroringi futama. Erős kezdés után visszaesést láthattunk mindkét pilótánál, de nem telt sok időben, míg Tassi Attila újra erőre kapott, és megmutatta a túraautó-világkupa közönségének, hogyan küzdenek a magyarok a pályán.

A WTCR mezőny legfiatalabb versenyzője a pénteki első szabadedzésen a leggyorsabb köröket futotta, azonban az edzés vége előtt pár perccel visszacsúszott a még mindig előkelő 3. helyre.

- Hirdetés -

„Persze örülök, hogy ilyen jó időt mentem, de ez még csak edzés, a lényeg holnaptól jön, úgyhogy nem bízom el magam.” – kommentálta az eredményt Tassi Attila.

A szombati időmérőn is szépen teljesített a magyar pilóta, övé volt 7. leggyorsabb idő, így jó esélyekkel vágott neki a hétvége első időmérőjének. A „super grid” ismét megmutatta, hogy minden idők egyik legerősebb mezőnye gyűlt össze a szezonra – század másodperc különbségeket láthattunk az élen állók és a középmezőnyben versenyzők ideje között, így a kiélezett küzdelemben Tassi a 18. rajtkockát szerezte meg magának, az első futamon pedig a 15. helyen ért célba.

„Nem vagyok túl elégedett, de már tudjuk, hol hibáztunk, igyekszünk kijavítani, és remélem, hogy holnap sikerül jobb eredményeket elérni.” – mondta a fiatal pilóta a szombati nap után.

A vasárnapi első időmérőnek újult erővel vágott neki a HELL ENERGY szponzoráltja. Ezúttal a 17. helyet sikerült megcsípnie. A 2. futamon nem csak a szél nehezítette meg a versenyzők dolgát, de az eső is eleredt, a KCMG Honda versenyzője azonban nem csüggedt, sőt, remélte, hogy a vizes pálya előnyére válhat, és igaza is lett: Tassi végre megmutathatta a WTCR közönségének is harciasságát és bevállalósságát, nagyon izgalmas perceket okozva a közönségnek, azzal, ahogyan a 8. helyig küzdötte fel magát.

„Szerettem volna nem csak magam és a csapatom miatt, de a szurkolóim miatt is jobb eredményt elérni, mint szombaton, nagyon örülök, hogy sikerült a 8. helyet megszereznem és végre én is egy kis balhéba keveredhettem a pályán. Az első szabadedzés jól sikerült pénteken, de utána sajnos szombaton az autó beállításaival akadtak gondjaink, a vasárnapi időmérőn már én is hibáztam, de valahol még örülök is ennek, mert szerintem csak így lehet fejlődni, szóval remélem, hogy a következő versenyeken egyre jobb és jobb leszek.” – mondta Tassi Attila.

Tassi csapattársának, Tiago Monteironak nem alakult túl szerencsésen a magyar versenyhétvége: az első futamot a 21. helyen zárta, a második futamon egy ütközés következtében megsérült az autója, így nem tudta befejezni a versenyt, a harmadik körben pedig a 16. helyig jutott.

A megmérettetések sora itt nem ért véget Tassi számára: hamarosan újabb helyszínen kell bizonyítania, mégpedig az iskolapadban, ugyanis a következő két hét az érettségiről fog szólni a 19 éves versenyzőnek. Remélhetőleg – csak úgy, mint a pályán – itt is helyt áll majd, és egy bizonyítvánnyal gazdagabban érkezik meg a következő futam helyszínére, a Szlovákiaringre. Addig is az érdeklődők május 1-jén, a Nagy Futamon találkozhatnak Attilával a paddockban.

- Hirdetés -