KezdőlapTouring CarWTCRFolytatódik a WTCR saga: Monteiro énekel, Michelisz lökdösődik!

Folytatódik a WTCR saga: Monteiro énekel, Michelisz lökdösődik!

-

Továbbra is Oscar esélyes művekkel rukkol elő a WTCR kreatív brigádja: ezúttal a klasszikus túszejtős-maffiózós filmdrámák kapják meg a magukét. Négy „ismeretlen” túszejtő történetéről van most szó, akiket egy rejtélyes Professzor irányít. A követelésük egyértelmű: a sokat szidott BoP rendszeren akarnak változtatni, ám a srácok elég bénák, és még a túszokat is szabadon engedték, mert sokat nyavalyogtak.

Az emberrablók igazán kreatív módon városokról nevezték el magukat, így Budapest, Edinburgh, Stockholm és Barcelona néven futnak. Budapest úr, alias Michelisz Norbert javasolja, hogy nem is kell túsz, majd ő eljátssza azt, de Monteiro professzor közli vele, hogy a kelet-európai akcentusa túl feltűnő lenne a portugál környezetben. Norbi persze rögtön bizonyítja, hogy megy neki a portugál nyelv is.

Felmerül az is, hogy valójában nincs is szükségük túszokra, hiszen elég az, ha csak ott maradnak a teremben, nem versenyeznek, tehát gyakorlatilag sztrájkba lépnek. Kiegészítésképp meghackelnék a vendéglátó egységet is, így már biztosnak gondolják azt, hogy tárgyalóasztalhoz kell ülni majd velük, mert ezzel felmérgesítik az embereket. Mr. Barcelona, tehát Pepe Oriola is kezdeményez önállóan egy gondolatot, miszerint töröljék el a joker kört, de a főnök leinti a FÜGGETLEN indítványt. (Magas labdás politikai humor van itt kérem! – a szerk.)

Mr. Edinbrugh is korszakalkotó ötlettel áll elő: a szalagkorlátok helyett legyen hab, és akkor így nem sérülnek meg a jövőben. A prof erre kiakad, hogy fogják már fel, hogy ez egy utcai pálya, és nem óvoda. Michelisz is kiakad, és közli, hogy Strasbourg úr állandóan kilöki, aki nem más mint Yvan Muller, pedig a francia pilóta valójában Altkirchben született. Csapattársa, Mr. Stockholm persze egyből a védelmére is kel, és közli, hogy a magyar pilóta lökdösi ki mindig a társát. El is szólja magát Oriola, és nevén nevezi Mr. Strasbourgot, miközben Norbert emeli a tétet, és közli, hogy a tőle tavaly elorzott világbajnoki címet is kéri vissza Thed Björktől! Na, ebből már balhé lesz a rablóink között, amit a másik kettő nem nagyon ért, lévén tavaly nem voltak a WTCC-ben.

Ez az a pont, amikor megelégeli a mutatványt Monteiro is, és lefújja a nagy emberrablási kísérletet, és inkább hagyja a BoP rendszert is a csudába, hiszen rájön hogy a társai úgy viselkednek, mint az elkényeztetett kölykök. Majd előadja a monológját a jelenlegi állapotáról, és utasítja a versenyzőket, hogy húzzanak vissza a paddockba, mindenki húzzon sisakot, és élvezzék a dolgot amit csinálnak, hiszen ő ezt épp nem teheti. Majd dalra fakad.