back to top
KezdőlapTouring CarWTCRZengő: Kisebb csoda, hogy a WTCR-ben vagyunk

Zengő: Kisebb csoda, hogy a WTCR-ben vagyunk

-

A Zengő Motorsport az utolsó hónapban tudta csak biztosítani a jövőjét az idei WTCR mezőnyben, amivel 2010 óta először maradtak volna le teljesen az élvonalbeli indulásról.

„Alig tudtunk összehozni az idei évet. A tavalyi év nagyon drágára sikeredett a kettős WTCR-ETCR programmal és a nyolc autóval. ismertette a csapattulajdonos Zengő Zoltán. – Ott voltak az autók, a pilóták, az plusz kamionok, az anyagköltség és közel 80 ember utaztatása. A tavalyi szezonra 3,6 millió euró ment el.

Nem lennénk itt François Ribeiro nélkül. Ő tanácsolta, hogy csak két autóval induljunk, egy jobban belátható csapattal, és onnan építkezzünk.”

Ezt maga a sorozat első embere is megerősítette:

„Próbáltam segíteni a Zengőnek az elmúlt két hónapban. Ők a WTCR család fontos részei, ha ők nem lehetnek itt, akkor a sorozat valami olyanná válik, amit nem akarunk elérni.”

Zengő Zoltán visszautasította a feltételezést, hogy a pénzügyi nehézségeket a Cupra gyári támogatásának megszűnése okozta volna.

„Cupra még mindig itt van, és fantasztikus segítséget nyújtanak nekünk. A támogatásuk érezhető és a mérnökeik is itt vannak velünk. Egyre jobban az elektromosságra koncentrálnak, és kellett nekik egy csapat ehhez.”

Nagy Dani, Nagy Dániel, Zengő MOtorsport, Cupra, WTCR, racingline.hu
99 NAGY Daniel (HUN), Zengő Motorsport, CUPRA Leon Competición, action during the WTCR – Race of France 2022, 1st round of the 2022 FIA World Touring Car Cup, from May 7 to 8 in Pau, France

Idén Rob Huff mellett, nem a tavalyi pilóta, Boldisz Bence, hanem az ETCR programból Nagy Dani tért vissza a WTCR mezőnyébe.

„Maradhattunk volna Bencénél is, de nem tudta összeszedni a szükséges támogatást. Dániel gyorsabb, és tavaly nagyon összeszedett volt, emellett több a tapasztalata is. Talán a Hungaroringre még egy autót indíthatunk szabadkártyásként, de még meglátjuk.”