Egy kis játékra invitálunk mindenkit, kivéve a mérhetetlenül közeli ismerőseimet, akiket azért zárok ki, mert sejthetik, hogy kiről van szó.
Azt szeretnénk ha megfejtenétek, hogy kinek az intelmeit, felvetéseit adjuk itt most közre.
Annyi nehezítést mindenképp belecsempészünk, hogy ezúttal nem adunk meg forrást sem, mert azon a vonalon esetleg el lehetne indulni, illetve pár konkrét utalást versenyekre, személyekre, stb. kiszedünk, mert úgy túl könnyű lenne megfejteni ezt a „rejtvényt”.
Figyelem! Ez egy kivonat, koránt sem a teljes interjú!
Amint megvan a helyes megfejtőnk, leírjuk a nevét a magyar versenyzőnek is, és a megfejtőnk pedig kap egy kis meglepetést.
A helyes választ a Facebook oldalunkon várjuk, a cikk alá, kommentként.
***UPDATE***
Balogh György olvasónk helyesen fejtette meg a rejtvényt, Hartmann László nyilatkozta ezt 1934-ben, tehát 84 éve, az Auto-Traktor újságba.
Nézzük is, mi a véleménye a rejtélyes versenyzőnknek, bár nehezen indul a beszélgetés:
„Nem kívánok nyilatkozni, de hajlandó vagyok beszélgetni a magyar motorsportélet aktuális kérdéseiről. Előrebocsátom azonban, nehogy beszélgetésünkből valamit félreértsenek: nem kívánok semmit a magam számára elérni. A kérdés csak annyiban érdekel, amennyiben az a jövő magyar motorsport generációjának ügye.”
A kissé barátságtalanabb nyitás után máris jön a média témája:
„Az új generáció nevelését új utakon, új, lendületesebb eszközökkel kell elősegíteni, s lássák be a napisajtó irányítói, hogy szakítaniuk kell a régi elvvel, amely szerint az autósport eseményei csak addig érdekesek, amíg az autószakma üzleti előnyöket jelent számukra. A jelentős eredmények, a jelentős sportsikereket el kell különíteni az üzleti vonatkozásoktól, amint a művelt nyugaton is elkülönítik azokat. Ilyen körülmények között a közönség is helytelen irányban nevelődik, s óriási eseményként könyvel el hazai, apró kategóriagyőzelmeket, ha a lapok azokról, a keretes hirdetések érdekében beszámolnak, de képtelenek értékelni az emberek a nemzetközileg is döntő fontosságú versenyeken elért második és harmadik helyezéseket, mert azokról a lapok hallgatnak. Jellemző eset erre az a tény, hogy az egyik csehországi versenyről, több szerencsétlenség kapcsán írt csupán a pesti napisajtó – de azt, hogy a versenyeken Hartmann László képviselte a magyar színeket, meg sem említették. Felvetődik a kérdés: hát valóban csak akkor érdeklődik a közönség ilyen események iránt, ha halálesettel vagy hirdetéssel kapcsolható össze? A válasz: a hiba nem a közönségben keresendő.”
A témát tovább boncolgatva eljut a magyar motorsport általános problémáihoz is:
„Mindössze a szaksajtó és a sportsajtó, ezek között pedig a Nemzeti Sport áll a sporthírlap írói mesterség megkívánható magaslatán… A magyar közönséggel nincsen baj… Azok, akik a dolgokat irányítják, s az illusztrált esetekkel kitűnik, hogy rosszul irányítják – azt szokták mondani, hogy a magyar motorsport dekadenciája abból származik, hogy nincsen pénz s nincs megfelelő jármű. Hát az igaz, hogy a motorsporthoz több kell, mint egy futócipő meg egy gatya, – de ha nincsenek elsőrendű versenykocsik, akkor olyan járművekkel kell és lehet versenyt rendezni, amelyek rendelkezésre állanak. Ostoba és bűnös ember az, aki azt mondja, hogy itt nincs motorsport lehetőség. Mert magyar nemzeti szempontból a dolgok nem az abszolút eredményektől függnek, hanem az adott eszközökhöz mért eredményektől.”
Arról az általános problémáról is van meglátása, hogy miért nincs elég néző a hazai versenyeken:
„Nincs érdeklődés! Ezt is szeretik hangoztatni azok, akiket a mulasztások terhelnek. Ez sem igaz.
A baj az, hogy nem igyekeztek megfelelő eszközökkel felkelteni az érdeklődést, holott a közönség szereti azokat a sportokat, amelyekben szemtanúja lehet több ember, hosszabb időn át, egymás ellen folytatott küzdelmének. Csehszlovákia ezt már régen felismerte és évente 6 körversenyt rendez. Én próbát akartam tenni, s 2000 pengő költséggel lehozattam a Gugger-hegyi versenyre 7 külföldi versenyzőt. Eredmény: 10-15.000 főnyi közönség nézte végig a versenyt, s ez a tömeg azzal ment el, hogy ha alkalma lesz ismét eljön”.
Végül, miképp értékelik, ha valaki sikeres külföldön?
„Nem befolyásol az, hogy miután 24 diadalmas versenyről hazaérkeztem, miközben bejártam a világot, Afrikától az Északi tengerig és az Atlanti óceántól a Duna partjáig, világlapok első oldalain hirdetve szereplésemmel a magyar akaraterőt és sportkészséget – itthon a magyar autósvilág egyik „vezető” egyénisége kijelentette, hogy ő mindössze egy B.Z. am Mittagot olvasott, ahol azt írták rólam, hogy kezdettől fogva nyolcadik voltam. (Mögöttem még 12 világnév feküdt.) Mindezért, amit itthon nem nyújtanak – eredményeimért – kárpótol az a sok örömkönny, amelyeket ott láttam csillogni a külföldi versenyek magyar nézőinek szemeiben, midőn a verseny után körülvettek, szorongatták kezeimet, öleltek, csókoltak, hálából azért, hogy győzelmemmel, vagy akár csak puszta megjelenésemmel képviseltem a magyar színeket, igen gyakran az árbocra felröppenő magyar trikolór tiszteletére felcsendülő Himnusz, lélekbemarkoló, fennkölt hangjai mellett.”