back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton robbantja a számokat: senki nem nyert még ilyen soká is, ilyen...

Hamilton robbantja a számokat: senki nem nyert még ilyen soká is, ilyen sokáig és egy helyen ilyen sokszor

-

2022 óta leginkább csak saját sikertelenségi mutatóinak felülírása kapcsán kerülhetett be a futamok utáni statisztikai összegzésekbe Lewis Hamilton, most azonban két és fél év után aratott első győzelmével egycsapásra több újabb jelentős rekordlistának is az élére állt.

Ami talán a legnagyobb horderejű, és már egy héttel ezelőtt, a Brit Nagydíjra hangolódva fel is vetettük a lehetőségét: Hamilton a 9. győzelmét szerezte Silverstone-ban, ezzel új rekordot állított fel az egy pályán (és nagydíjon) elért első helyezések számában. Senki nem tudott még korábban ilyen sikeres lenni egy helyszínen, Michael Schumachernek Magny-Cours-ban van 8 győzelme, illetve emellett Hamiltonnak még a Hungaroringen is – ami azt jelenti, hogy a brit a következő hétvégén akár a magyar pályával is fellőheti magát a kilenc győzelmet szerzők klubjába, önmaga mellé.

Hamilton az első hazai győzelmét 2008-ban szerezte a McLarennel, a továbbiakat azonban már mind a Mercedesszel. Egészen döbbenetes, de a Mercedes 2014-es felemelkedése óta Hamilton egyetlen alkalommal sem hiányzott a Brit Nagydíj dobogójáról – ez egy 11-es sorozatot jelent, a pályát tekintve viszont már 12-est, hiszen 2020-ban a 70. évfordulós nagydíjat is itt tartották, amin a brit második lett. Nem meglepő, hogy senkinek nem volt még ilyen sorozata egy helyszínen. Schumacher Imolában, Barcelonában, illetve Montrealban elért ugyan 12 dobogót, de ő sem sorozatban. Hamilton pedig Silverstone-ban összesen már 15-nél jár.

A Mercedes hétszeres bajnoka az első F1-es versenyző, aki 300. nagydíjrajtja után is képes volt versenyt nyerni, egész pontosan a 344.-en. Bár ezen a listán egyelőre nincsenek túl sokan, Hamiltonon kívül csak Jenson Button, Schumacher, Rubens Barrichello, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso lépték túl eddig a 300 részvételt. Eddig Räikkönen volt a legkésőbb is nyerő, ő 289. futamán állhatott fel a dobogó tetejére a 2018-as USA Nagydíjon. Alonso viszont idén már eléri a 400-at is, és ha bármikor nyer még karrierje során, azzal egész biztosan rá fog tromfolni Hamiltonra.

Hamiltonnak 17 év és 27 nap telt el első és mostanáig utolsó győzelme között, ezzel szintén élére ugrott a vonatkozó listának, megelőzve a 15 és fél éves intervallumot átölelő Räikkönent. Alonso már idén is 21 év körülire tudná nyitni ezt az ollót, ha nyerne.

Anthony Hamilton: Ha Lewis már nem lesz elég jó, szólni fogok

Utóbbi két győzelme között pedig 945 nap telt el a britnek, ami soknak hangzik ugyan, de közelében sincs a rekordoknak – két és fél év azért nem a világ vége! A két győzelem között megejtett nagydíjrajtok számában ugyan 56-tal 7. a listán, a két győzelem között eltelt időben viszont csak a 25. – például Daniel Ricciardónak és Buttonnak is volt ennél hosszabb ínséges időszaka két siker között, Räikkönennek pedig kétszer is.

Viszont ugyancsak nem volt még olyan versenyző, aki 17 különböző szezonban is futamot nyert volna, mostanáig Hamilton Schumacherrel állt holtversenyben, 16-tal.

Kerek szám, hogy Hamilton éppen 150. dobogóját érte el a Mercedes színeiben, az viszont tökéletlen, hogy összességében ez volt 199. F1-es pódiuma. Nem nehéz látni, hogy hamarosan elérkezhet ez a szintén példátlan 200-as mérföldkő is számára.

Nemzeti tömörülés

A verseny rajtja előtt már külön cikkben emlékeztünk meg arról, milyen különlegességnek számított, hogy három brit pilóta zárt az élen egy időmérőt: az 1968-as Dél-afrikai Nagydíj óta nem történt ilyen velük – odáig viszont 21-szer is! Ahhoz viszont, hogy bármelyik nemzetnél a legutóbbi ilyen együttállást megtaláljuk, csak az 1997-es Francia Nagydíjig kell visszamennünk, az volt Németország egyetlen 1-2-3-ja időmérőkön, Michael Schumachert ugyanis Heinz-Harald Frentzen és Ralf Schumacher követte a rajtrácson.

Hamilton, Russell és Norris összehozhatják, ami 42 éve egyetlen egyszer a franciáknak már sikerült

George Russell kiesése ellehetetlenítette, de Verstappen futamvégi előretörése talán mindenképpen meghiúsította volna, hogy a britek a versenyen is kisajátítsák az első három helyet – ilyet is csak 1968-ban, Watkins Glenben tettek utoljára. Ám ha fennmarad a Mercedes és a McLaren erős formája, idén akár még nyílhat lehetőség arra a rendkívüli eredményre, amikor mindhárom dobogós felett ugyanolyan zászlót jelenítenek meg a kijelzőn.