Az év végén távozik csapatától minden idők második legsikersebb IndyCar-versenyzője, a hatszoros bajnok Scott Dixon. Az 59-szeres futamgyőztes ezzel 24 év után búcsúzik a Chip Ganassi Racingtől, attól a csapattól, amellyel összes bajnoki címe mellett az 59-ből 58 futamát nyerte.

Az utóbbi napokban futótűzként terjedt a pletyka, amelyet a Chip Ganassi Racing a minap végül hivatalosan megerősített: 2027-től Scott Dixon nem lesz a csapat tagja. Ezzel a modern autósport egyik legsikeresebb és leghosszabb ideig tartó pilóta-csapat együttműködése ér véget az idén.

Mint az Chip Ganassi csapattulajdonos nyilatkozatából kiderül, a 45 esztendős új-zélandi maga döntött így, mivel az istálló többéves szerződéshosszabbítást ajánlott neki, hogy pályafutása végéig velük maradjon. 

„Scott Dixon nemrég arról tájékoztatta a csapatot, hogy 2027-ben már nem nálunk folytatja a pályafutását – mondta Ganassi. – Scott rengeteget jelentett a Chip Ganassi Racing számára az elmúlt 24 évben. Együtt bajnoki címeket nyertünk, számos futamgyőzelmet szereztünk, és megszámlálhatatlan olyan pillanatot éltünk át, amelyek meghatározták ezt a csapatot. Mindaz alapján, amit együtt elértünk, valamint annak az örökségnek köszönhetően, amelyet Scott itt felépített, úgy gondoltuk, fontos, hogy lehetőséget kapjon arra, hogy a Chip Ganassi Racingnél fejezze be a pályafutását. Ennek érdekében többéves szerződést ajánlottunk neki. Tiszteletben tartjuk, hogy más utat választott, és csak további sikereket kívánunk neki. Scott mindig is különleges része lesz ennek a csapatnak és a történelmünknek, mi pedig hálásak vagyunk mindazért, amit együtt elértünk. Most az a célunk, hogy erősen fejezzük be ezt a szezont a 9-es számú PNC-autó csapatával, miközben már a Chip Ganassi Racing jövőjére is készülünk.”

Dixon a 18 futamos idei szezon 10. versenye után az összetett 10. helyén áll, legjobb idei eredménye eddig a Long Beachen szerzett 3. hely. Sajtóhírek szerint nem vonul vissza, hanem 2027-től az Arrow McLaren színeiben versenyez tovább az IndyCarban.