back to top
KezdőlapFastest SlapMarcus Ericsson IndyCar versenyző lesz

Marcus Ericsson IndyCar versenyző lesz

-

A Sauber svéd versenyzőjének, Marcus Ericsonnak 2019-ben át kell adnia Forma-1-es ülését Antonio Giovinazzinak. Bár Ericssonnak marad sauberes szerepe, mint a csapat harmadik versenyzője és márkanagykövet, ha versenyezni akar jövőre akkor más szériában kell gondolkodnia.

Így is tett, és sikerrel is járt, ugyanis az IndyCarban folytathatja majd pályafutását, a Schmidt Peterson Motorsportsnál, James Hinchcliffe csapattársaként

„Nagy megtiszteltetés, hogy én leszek a Schmidt Peterson Motorsports egyik versenyzője az IndyCarban, a 2019-es szezonban.” – mondta Ericsson. „Úgy érzem, ez egy tökéletes lépés számomra, a karrierem számára, öt F1-ben töltött év után. Alig várom, hogy elkezdhessem a munkát az SPM-mel, melyről csak jó dolgokat hallottam. Voltak nagy sikereik az évek során és várom, hogy azon dolgozhassak, hogy ez folytatódjon.”

„Az IndyCarban versenyzés nagyszerűnek tűnik és izgatott vagyok, hogy a részese lehetek a jövőben.”

„Sokat kell majd tanulnom, beleértve a pályákat, az oválon versenyzést, stb. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de ez olyan kihívás, amit nagyon várok.”

Ericsson a #7-es SPM Dallara-Hondát vezeti majd, mivel a #6-os nevezést továbbra is fenntartják Robert Wickens számára.

„Nagyon sok tapasztalata van a motorsportok top szintjéről, szóval úgy hisszük, hogy képes lesz közreműködni a fejlesztési programunkban.” – mondta Ericssonról Sam Schmidt csapattulajdonos.”

„Szerintünk ő és James jól nyomják majd egymást és győzelmekért harcolhatnak majd.”