back to top
KezdőlapFastest SlapA McLaren akár már jövőre is teljes szezont futhat az IndyCarban

A McLaren akár már jövőre is teljes szezont futhat az IndyCarban

-

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown arról beszélt, hogy valószínűleg 1-2 éven belül teljes szezonon keresztül is képviseltethetik magukat az IndyCarban.

Az előkészületek már javában folynak a csapat idei Indy500-as szereplése előtt, hiszen 2017 után ismét tiszteletüket teszik a legendás versenyen, természetesen Fernando Alonsoval a volán mögött. Ennek köszönhetően már hosszú idő óta rebesgetik, hogy a wokingi székhelyű gárda akár teljes szezonra is elszánhatja magát az amerikai szériában. Ez a spekuláció beigazolódni látszik.

„A Forma-1-re összpontosítunk, és ez így is marad, de most már sikerült megteremteni az egyensúlyt a Forma-1-es csapat vezetőségében. James Key elkezdte a munkát, mint technikai igazgató, Andreas Seidl pedig ügyvezető igazgató lesz. Nagy szükség volt már erre.”

A stabil alapok tehát megvannak az F1-es gárdánál, ekkor pedig már szóba jöhet az IndyCar.

„Azokkal újabb lépést tettünk ebbe az irányba, hogy szereztünk felszerelést, és elhatároztuk magunkat, hogy megcsináljuk Indianapolist. Szerintem itt inkább az a kérdés, hogy mikor szánjuk el magunkat. Ha már 2020-ban szeretnénk szerepelni, akkor még nyáron döntenünk kell, hogy rendesen fel tudjunk készülni. 2020-ra nézve nincs semmi kizárva, nyár körül jön majd egy döntés, de ha mégsem, akkor 2021-et tűzzük ki magunknak.”

Brownt az IndyCar vonzerejéről kérdezték: „A versenyzés kiváló, nagyszerűek a pilóták, a csapatok, a helyszínek. Ez egy olyan hely, ahol a McLaren is szívesen versenyezne.”

Természetesen ez felveti a kérdést, hogy ennek a projektnek részese lesz-e Alonso. Brown csak ennyit válaszolt erre: „Nem.”